![]() |
![]() |
KDB Bank - Korea Development Bank
A KDB Bank a Koreai Fejlesztési Bank rövidítése. A KDB csupán 2002-ben jelent meg a magyar piacon, bár az általa felvásárolt Daewoo Bank már a rendszerváltáskor, tehát 1990-ben hídfőállást épített ki hazánkban. A Daewoo-t (melyet helyesen teu-nak kell ejteni) 2002-ben vásárolta fel a koreai KDB, és innentől számíthatjuk magyarországi megtelepedésüket is. A központi bank rögtön fontos változtatásokat eszközölt: először 20 millió dollárt fektettek a magyar leányvállalatba, majd átadták a befektetési ügyfeleket a Buda-Cash brókerháznak a profiltisztítás jegyében. Még ugyanebben az évben 6,5 milliárd forintos tőkeemelést hajtottak végre a magyar KDB Bankban a koreai központból. A KDB Magyarországon igen kevés helyen van csak jelen, kevesebb mint 10 fiókja működik. A bank távlati céljai közt szerepel azonban, hogy régiós KDB-központtá fejlesszék a magyar leánybankot, és hogy hazánk KDB Bankja legyen a keleti-középső európai régió legnagyobb ázsiai bankja. A bank kiemelten támogatja a koreai cégeket Magyarországon, és különösen is odafigyel a lakossági pénzügyi termékeket illető kedvező kondíciók kialakítására.
|
2005-2021 © Bankihitel Kft. | ![]() ![]() |
Ugrás a lap tetejére! |