Banki Hitel Blog

pénzügyek, hitelek közérthetően

Szegénybank

július14

Néhány napja megkezdte működését a magyarországi Grameen – modellt alkalmazó szegénybank elnevezésű Kiútprogram. A tavalyi évben Felcsuti Péter, Ujlaky András és Polgár András alapításával létrejött Kiútprogram Közhasznú Nonprofit Zrt. végre elindult, s megkezdte pénzügyi szolgáltatását.

Az úgynevezett szegény bank kisebb összegű hitelekkel foglalkozik, mely épp elég arra, hogy a rendkívüli szegénység hatásait enyhítse. A hitelben részesülő emberek 5 fős csoportokban egymás tartozásaiért erkölcsileg felelnek. Hogy mennyire van helye az erkölcsnek az üzleti életben, ha a megélhetésről és a nyereségvágyról van szó, azt talán most ne firtassuk. Nyilvánvalóan kell, hogy helye legyen, de Magyarországon sajnos a „kell”, legtöbb esetben csak „kellene”. A csoporthoz való tartozás lényegi feltétele, hogy ne legyen se hitel, se köztartozásuk a benne lévő egyéneknek. Ha belegondolunk, sajnos ez jócskán csökkenti az érintettek körét több okból kifolyólag. Eleve kevés ilyen ember van, legalább nagy százalékban van olyan, akinek van valamilyen féle tartozása, akár rendezetlen, akár már folyamatában rendezés alatt álló. Másrészt aki mégis megfelel a feltételeknek, valószínűleg nem szorul rá igazán egy ilyen hitelre. Vagy azért, mert messze nem szegény, vagy azért mert szegény, de csak addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér. Van egy harmadik eset is, mégpedig, hogy nem vállal kockázatot. A felvett hitelt ugyanis fialtatni kell, hogy vissza tudjuk fizetni. Főleg a célzott szegényebb rétegekben. Ehhez legalább vállalkozói engedély szükséges, amit egy OKJ-s képzéshez kötnek. OKJ-s képzést viszont csak a 8 általános iskolát elvégzett emberek tehetnek, mely tovább szűkíti a potenciális kört.

Hogy pontosan mi lesz a szerepe a szegénybanknak hazánkban, azt még erős köd övezi. Remélhetőleg nem csak egy újabb pénzmosási lehetőség a nagy tálból falatozóknak.

Deviza alapon nettó hitel törlesztők vagyunk

július2

2010 májusában a magyar háztartások 12,5 milliárd forinttal több forint alapú hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, ez a forinthitelek térhódítását jelzi.

Devizában 21,8 milliárdnyi törlesztéssel nettó törlesztő jelenleg a magyar lakosság. A nem pénzügyi szektorban tevékenykedő vállalkozások forint alapon nettó hiteltörlesztők, deviza alapon nettó hitelfelvevők voltak, míg a hitelállomány összességében nőtt. A fentiek, s a tény, hogy ezentúl ingatlan jelzálogot csak forint alapon lehet bejegyeztetni tovább erősítik a forint hitelek térhódítását, és valószínűsíthetően csökkenteni fogják a bedőlt hitelek számát mind a lakosság, mind a vállalati szegmensben. Valóban tarthatatlan az állapot, miszerint egy induló svájci frank alapú hitel a kezdeti havi törlesztő akár másfélszeresére, adott konstrukció esetén kétszeresére nő a kamatok és az árfolyamváltozás miatt. Némiképp megoldás erre, a mostanában divatos deviza alapú, ám fix havi törlesztőrészletű hitel, pl. gépkocsira. Mely az árfolyamváltozásra a futamidő bővülésével vagy csökkenésével reagál.

Pozitív adóslista, pozitív BAR-lista

június18

A pozitív adóslista vezetését továbbra sem lehet kötelezővé tenni Magyarországon az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok miatt – mondta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy pénteki, budapesti szakmai konferencia sajtótájékoztatóján.

Negatív adóslistát kötelező vezetni már néhány éve. Erről tudunk, ez a KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) vagy BAR (Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer) lista.

Ezen a listán olyan személyek szerepelnek, akik vagy visszaélést követtek el hitelbírálat folyamán. Nem a saját nevükben, vagy fals adatokkal próbáltak kölcsönhöz jutni. A lista fő összetevője pedig azon személyek, akik 90 napot meghaladóan, legalább a mindenkori minimálbér összegével, vagy azt meghaladó kifizetetlen tartozással bírnak. Ez lehet hiteltartozás – kölcsöntörlesztés -, de akár egy magasabb, ki nem fizetett telefonszámla is. A 90 nap alatt az egy szolgáltatónál „szerzett” ki nem fizetett számlák összegei összeadódnak.

Újabban azt lehet hallani sok helyütt, hogy az állam és a pénzügyi finanszírozó szektor a felelős hitelezés tartja elsődleges szempontnak.

Ez szigorúbb bírálatot és bővebb, részletesebb tájékoztatást jelent a gyakorlatban, a hitel nem kívánt következményeire felhívva a figyelmet. Ez lehet ugye BAR vagy KHR listára kerülés, mely nehezíti a későbbi hitelfelvételt, de lehet a fedezetként ajánlott gépkocsi, motorkerékpár vagy ingatlan elárverezése is. Megjegyzendő, hogy az ingatlanhitel kapcsán, az ingatlanárverezéseket illetően az Orbán-kormány moratóriumot fog bevezetni, azaz haladékot kapnak a fizetni nem tudó ügyfelek. Nagyobb kár volna ugyanis országos és szociális szinten a lakás elvesztése, mint ez a köztes megoldás.

Tehát felelős hitelezés. De egy pozitív adóslista nem épp ennek ellenkezőjével hatna? Igaz, egy újabb bírálati szempontot kapunk, de végeredményben akár negatív hatása is lehet, tekintve, hogy aki ezen a pozitív listán szerepel, a múltbéli viselkedését és szociális, társadalmi helyzetét alapul véve ugyan jó adós volt, de elképzelhető, hogy azóta ez változott, és a lista bevezetésével ezt a változást kevésbé fogják vizsgálni, mondván, ő egyszer már bizonyított. Az igazolható, valós jövedelmet kellene vizsgálni, akár több évre visszamenőleg is, stabil pénzügyi hátteret keresve. Családosokat a sorban előre téve, hisz akinek gyermeke, gyermekei vannak, valószínűsíthetően nagyobb felelősséggel kezeli pénzügyei alakulását.

Bankadó 2010

június8

2005 óta több ízben vetettek ki pótadót a bankokra a kormányok. Előbb Draskovics Tibor pénzügyminiszteri minőségben, majd Gyurcsány Ferenc kormányfői voltában vetett ki átmeneti, időszakosra tervezett plusz terhet a Magyarországon működő hitelintézetekre. A korábbi extra profit adók évente 20 milliárd forint körüli bevételt hoztak a költségvetésnek.

A bank szektor 2009-ben hozzávetőlegesen 257 milliárd forint adózás előtti profitot termelt, azaz a 100 milliárd tervezett behajtással a nyereség legalább egyharmadára tartana igényt kormány. Többek között ebből fedezné a lakossági és más jellegű társasági adócsökkentés által kieső pénzeket az államkassza. Érdekesség, hogy a teljes 257 milliárd forintnyi profitból 194 milliárd forintot az OTP Bank egymaga tudhat magáénak, vagyis a bankadó a Csányi Sándor által vezetett bank számára jelentené a legnagyobb kiesést.

Kiemelendő, hogy az extra elvonás azért extra elvonás, mert a kivétel nélküli minden gazdasági társaságit és gazdálkodó szervezetet terhelő 19 százalékos társasági adón túl fizetendő. Ezzel együtt a pénzintézetek profitjának nagyjából 50 százalékát tenné zsebre az állam.

Ismét lépcsőshátú VW Polo

június6

Hosszú idő után ismét lépcsőshátú középkategóriás, már-már nem is kisautót gyárt a VW. Azonban a korábbi találgatások ellenére mégsem VW Vento név alatt fog futni.

A lépcsős hátúhoz megfizethető áron juthatunk hozzá. A kisautót elsőként Oroszországban mutatják be, s ott is indul elsőként a sorozatgyártás is – véleményünk szerint ez tovább fog bővülni, ez a kategória és a márkanév másutt is várhatóan nagy népszerűségnek fog örvendeni.

Az új VW Polot valóban csak megszokásból hívhatjuk kisautónak, hiszen méreteiben jócskán meghízott, nem csak a hosszát tekintve. Ennélfogva valójában egy kompakt családi szedánnal állunk szemben, jócskán tágasabb csomagtérrel csapott hátú rokonainál. A tengelytáv 80 mm-rel nyúlt meg, egészen pontosan 2,55 méterre, ezt az adatot figyelembe véve nagytestvérével, a VW Golf-fal hasonlítható már össze, 4,38 méteres hosszával pedig le is körözi nagytestvérét. A szélessége maradt 1,7 méter, s az 1,46 méteres magasság sem változott a kisebb, csapotthátú Polo változatokhoz képest. A futómű tervezése az orosz útviszonyokhoz igazodik, ennél fogva a hasmagassága is 1,5 cm-rel megnőtt. Az új sedan Polóba a már bevált 1,6 l-es, 105 hp-s Volkswagen-motort szerelték, amely egy ekkora karosszériával különösebb nehézségek nélkül elboldogul. Alapfelszereltségként ötsebességes manuális váltó jár hozzá, de extraként hatfokozatú Tiptronic automata váltóval is használhatjuk.

Arról egyelőre nem közöltek adatokat, hogy a sedan Polo-t Kelet-Európa mely részein fogják még bevezetni, eljut-e Magyarországra is az autó. Az új Polo sorozatgyártását Kalugában kezdik, mely Moszkvától 160 kilométerre levő található. Az orosz átlag árakhoz képest nem lesz olcsó mulatság, de a tervezett 399 ezer rubeles kisautó– magyar fizetőeszköz szerint 2,87 millió forint – Magyarországon minden bizonnyal kelendő lenne minden előnyével és hátrányával együtt.

Tájékoztató a túlzott eladósodottság kockázatairól

május27

A jegybank (Magyar Nemzeti Bank) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közösen tájékoztatót készített a magyarországi és általános túlzott eladósodás kockázatairól a leendő hitelvállalók részére.

A tájékoztató 2010. június 11-től kötelező jelleggel átadandó és ismertetendő minden hitelfelvevővel. A tájékoztató felhívja a figyelmet, hogy alaposan gondoljuk át pénzügyi helyzetünket az egész családot tekintve.


A nem körültekintő hitelfelvétel komoly anyagi nehézséget okozhat! Kérjük, alaposan tanulmányozza át ezt a tájékoztatót!

Legtöbben előbb-utóbb óhatatlanul szembesülünk azzal, hogy terveink megvalósításához átmenetileg több pénzre lenne szükségünk, mint amennyit meglévő megtakarításaink és havi jövedelmünk megenged. Egy hitel felvétele segítheti céljaink gyorsabb elérését.

A gyakran több évre, lakáshitelek esetén akár több évtizedre kiható hiteldöntések előtt azonban érdemes időt szánni a kockázatok mérlegelésére. Ha a pénzügyi teherbíró-képességünk által indokoltnál nagyobb hitelt veszünk fel, akkor megnő annak az esélye, hogy a hitelt nem tudjuk maradéktalanul visszafizetni. Ebben az esetben nagyon komoly anyagi hátrány is érhet minket.

Kérjük, mindenképpen szánjon időt ennek a rövid tájékoztatónak az elolvasására, a hitelfelvétel kockázatainak megismerésére és mérlegelésére!

Milyen kockázatai vannak a hitelfelvételnek?

Hitelfelvételkor az ügyfél és a bank vagy egyéb – hitelt, illetve lízingszolgáltatást nyújtó – pénzügyi intézmény (együtt továbbiakban: hitelező) legjelentősebb kockázata az, ha az adós nem tudja visszafizetni a hitelt. Ez akkor következhet be, amikor a hitel törlesztőrészletében és/vagy az adós jövedelmében, életkörülményeiben jelentős, kedvezőtlen változás történik. Amennyiben az adós a törlesztőrészletek teljesítésével tartósan késedelembe esik, a hitelező felmondhatja a szerződést és az abból eredő tartozás megfizetését egy összegben kérheti, hiszen a felvett hitel összegét a kamattokkal és a szerződésben meghatározott egyéb terhekkel együtt vissza kell fizetni.

A szerződés felmondását követően a hitelező számos módon érvényesítheti követelését. Így az adós – ha rosszul mérte fel törlesztési képességét, és anyagi lehetőségeit meghaladó mértékben eladósodott – elveszítheti a hitel fedezetéül szolgáló vagyontárgyat, lakóingatlana esetében lakhatása kerülhet veszélybe.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a késedelmes fizetés és a követelésérvényesítés – sokszor jelentős összegű – költségei is az adóst terhelik. Amennyiben a vagyontárgy értékesítéséből nem fedezhető a hiteltartozás és az egyéb járulékos díjak, költségek összege, az adóst még további fizetési kötelezettség is terheli.

Emellett, ha az adós a mindenkori minimálbért meghaladó összeggel több mint 90 napja tartozik, adatai bekerülnek a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR, korábbi közismert nevén BAR-lista), és ez jelentősen megnehezíti, illetve sokszor kizárja a későbbi hitelhez jutás esélyét.

Nagyon fontos, hogy hitelfelvételkor reálisan és inkább óvatosan ítélje meg a hitelfelvevő jövőbeli hiteltörlesztési képességét, és csak akkora összegű hitelt vegyen fel, amelynek törlesztését – még váratlan kiadások felmerülése, jövedelmének csökkenése és a törlesztőrészlet emelkedése esetén is – biztonsággal tudja teljesíteni!

A törlesztőrészlet megemelkedhet!

A felvett kölcsönt és azok kamatait az adósnak meghatározott idő (a hitel futamideje) alatt általában havonta kell törlesztenie a hitelezőnek. A hitel lehet állandó (fix) vagy a futamidő alatt változó kamatozású. Fix kamatozású hitelnél a futamidő alatt az ügyleti kamatláb nem változik függetlenül attól, hogy időközben a piaci kamatok nőnek vagy csökkennek. Változó kamatozású hitelnél a futamidő alatt a kamatláb megváltozhat. A kamatláb emelkedése esetén a törlesztőrészlet megemelkedik. Minél hosszabb a hitel futamideje, annál nagyobb mértékben emelkedik a törlesztőrészlet a kamatláb azonos mértékű emelkedése esetén.

Hasonló az összefüggés a hitel összege és a kamatláb emelkedése között, magasabb hitelösszegnél ugyanakkora kamatlábváltozás nagyobb törlesztőrészlet-változást eredményez. Némely konstrukciónál a törlesztőrészlet emelkedése helyett a futamidő növekszik, így további törlesztőrészlet-fizetési kötelezettség keletkezik. A változás az ún. kamatperiódusos hiteleknél csak az adott időszakot, kamatperiódust követően (pl. negyedév, félév múlva) jelentkezik.

A törlesztőrészletet a devizaalapú hiteleknél a külföldi deviza kamatszintjének változása mellett a forint/deviza árfolyama is jelentősen befolyásolhatja. Ha az árfolyam megváltozik, akkor a törlesztőrészlet ezzel megegyező mértékben változik: például 10 százalékos leértékelődés önmagában 10 százalékos törlesztőrészlet-emelkedést jelent – minden más tényező (kamat, kezelési költség) változatlansága mellett.

A devizaalapú hiteleknél tehát kettős kockázati hatás érvényesül. A devizahitelek kockázataival kapcsolatban kérje a hitelnyújtótól a PSZÁF devizahitelekről szóló részletes fogyasztóvédelmi tájékoztatóját is, vagy töltse le azt a Felügyelet honlapjáról (www.pszaf.hu/fogyasztoknak/hitelek/devizahitelek)! Mielőtt hitelt venne fel, használja a Felügyelet honlapján elérhető hitelkalkulátort (www.pszaf.hu/fogyasztoknak/kiemelt_fogyaszto/alkalmazasok)! A kalkulátor segítségével a devizahitelek esetében azt is nyomon követheti, hogy a törlesztőrészlete hogyan változik meg egy esetleges árfolyamváltozás hatására.

Hitelfelvétel előtt alaposan tekintse át a hitel feltételeit, különös figyelmet fordítva arra, hogy a törlesztőrészletekhez kapcsolódóan milyen egyéb költségek merülhetnek fel, változó kamatozású hitel esetén mi alapján számítják a kamatot (pl.: referencia kamatláb), illetve milyen gyakorisággal (pl. havonta, negyedévente, évente) változhat a kamat!

A törlesztésre fordítható jövedelme váratlanul csökkenhet!

A törlesztésre fordítható jövedelem több okból is csökkenhet. Jelentősen megnehezül a hiteltörlesztés, ha az adós vagy a háztartásában élők jövedelme csökken, esetleg elveszíti a munkáját, vagy váratlan kiadások merülnek fel. Javasolt olyan mértékű tartalékot képezni, amely segítségével hosszabb ideig, pl. 6-12 hónapig képes folytatni a hitel törlesztését. Ennyi idő alatt lehetőség van új munkahelyet találni, a hitelnyújtóval a feltételeket újratárgyalni, illetve az átmeneti kedvezőtlen pénzpiaci változások miatt megemelkedett törlesztőrészleteket is fizetni.

Hitelfelvétel előtt alaposan gondolja végig, hogy jövedelmének mekkora részét tudja – váratlan események bekövetkezése esetén is – törlesztésre fordítani, illetve esetleges jövedelemcsökkenés esetén vannak-e ehhez felhasználható tartalékai!

Ha nehéz helyzetbe került, mihamarabb vegye fel a kapcsolatot a hitelezővel és egyeztessen a szerződés átütemezésének lehetőségeiről!

Ügyeljen arra, hogy a hitel kiváltása érdekében egy újabb, növekvő terhet jelentő hitel felvételével könnyen adósságörvénybe kerülhet, és egyre nagyobb adósságot kell törlesztenie!

Mekkora törlesztőrészlet vállalható a kockázatok figyelembevételével?

A felvehető hitel összegének meghatározásához mindenekelőtt számítsa ki a hiteltörlesztésre tartósan rendelkezésre álló jövedelmet. Gondolja végig, hogy háztartásának jövedelméből mennyit tud a hitel törlesztésére fordítani, illetve az egyes jövedelmekre mennyire tartósan számíthat. Ha több hitellel rendelkezik, akkor azok törlesztőrészleteit össze kell adni. Ne az esetlegesen alacsonyabb, kezdő akciós törlesztőrészletet vegye alapul a tervezésnél! A rendelkezésre álló jövedelemhez képest megfelelően alacsony törlesztőrészlet választásával jelentősen csökkenthető annak a kockázata, hogy Ön nem tudja visszafizetni hitelét.

A várhatóan tartósan rendelkezésre álló jövedelem és a hitel devizanemének függvényében a következő oldalon lévő táblázatban olvasható felső korlátok betartása ajánlott a hitelfelvétel során. Természetesen a hitelnyújtó szigorúbb feltételeket is szabhat a hitel elbírálásakor.

Példa: Tegyük fel, hogy az Ön és az Önnel egy háztartásban élők összes havi nettó jövedelme 270 ezer Ft. Ezt nem fordíthatja mind hiteltörlesztésre, hiszen élelmiszerre, lakásra, iskolára, ruhára stb. is kell költenie, tehát ennél lényegesen kevesebb lehet a vállalható hiteltörlesztő-részlet. A fenti táblázat alapján, ha forint lakáshitelt venne fel, akkor úgy válasszon, hogy a hitel futamideje során az előre kalkulálható maximális törlesztőrészlete ne legyen több havi 108 ezer forintnál! (270 ezer Ft * 40% = 108 ezer Ft).

Ha euroalapú hitelt választ, akkor arra ügyeljen, hogy az Önnek ajánlott hitel havi törlesztőrészlete ne haladja meg a 81 ezer forintot (270 ezer Ft * 30% = 81 ezer Ft).

Végül, ha esetleg egyéb devizában (svájci frank, japán jen stb.) venné fel a hitelét, akkor a hitel törlesztőrészlete ne legyen több havi 54 ezer forintnál (270 ezer Ft * 20% = 54 ezer Ft).

Devizaalapú hitel esetén azért célszerű kisebb törlesztőrészletet vállalni, mert a deviza árfolyamának emelkedése esetén a törlesztőrészlet megnő.

A táblázatból levonható legáltalánosabb következtetések, hogy minél nagyobb a háztartás jövedelme, a jövedelem annál nagyobb hányada fordítható hiteltörlesztésre. Továbbá, a forinthiteleknek nincs árfolyamkockázatuk, ezért kevésbé kockázatosak, mint az eurohitelek, az eurohitelek pedig kevésbé kockázatosak, mint az egyéb devizaalapú hitelek.

A táblázatban megjelölt jövedelemkategóriákhoz képest az egyes konkrét élethelyzetek, életvitel függvényében nagyon különböző lehet a szabadon felhasználható jövedelemhányad mértéke, ezért hitelfelvétel során elsősorban egyéni helyzete alapján mérlegeljen. A mérlegelésben segítségére lehet a PSZÁF honlapján található háztartási költségvetés-számító program (www.pszaf.hu/fogyasztoknak/kiemelt_fogyaszto/alkalmazasok).

A döntéshez alaposan tájékozódnunk kell!

Hitelfelvétel előtt tájékozódjon a hitelek, finanszírozási lehetőségek különböző fajtáiról, azok kondícióiról! Ebben segítségére lehetnek a szolgáltatók honlapjain közzétett összehasonlító alkalmazások, hitelkalkulátorok, tájékoztató anyagok, illetve a PSZÁF honlapján található hitel- és lízing termékválasztó program (www.pszaf.hu/fogyasztoknak/kiemelt_fogyaszto/alkalmazasok) és egyéb hasznos információk.

Kérjen részletes tájékoztatást a hitelezőtől a hitel minden lényeges feltételéről, beleértve a kamatozást, a különféle díjakat és költségeket, a teljes hiteldíjmutatót, a kalkulált törlesztési összeget! Tájékozódjon a kamat- és díjfeltételek változásának lehetőségéről, az adóst terhelő összes kötelezettségről! E részletes tájékoztatás megadására törvény kötelezi a hitelezőket. Mindenképpen olvassa el figyelmesen a hitelszerződést és az annak részét képező általános szerződési feltételeket, az üzletszabályzati rendelkezéseket, a hirdetményt! Ha esetleg egyes részek nem egyértelműek, kérjen segítséget az ügyintézőtől! Szükség esetén kérje szakértő, pénzügyekben jártas ismerős, vagy tanácsadó közreműködését pénzügyi döntésének meghozatalához, a választott hitelfeltételek értelmezéséhez!

Ez a tájékoztató, melyet a hitelező köteles a hiteligénylőnek átadni, a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettséggel összhangban készült. A tájékoztatóban szereplő javaslatok csupán ajánlások, amelyek betartása a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szakértőinek véleménye szerint jelentősen csökkentheti a hitelfelvétel kockázatait. Mivel azonban egy hitelfelvétel során nem lehet minden kockázatot kizárni, ezért a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem vállal és nem is vállalhat semmilyen felelősséget az útmutató javaslatainak betartása mellett felvett hitellel kapcsolatos esetleges veszteségekért.

« RégebbiekÚjabbak »