Banki Hitel Blog

pénzügyek, hitelek közérthetően

Karácsonyi ajándék autóhitelből

február11

November elején már csak azon tudtam gondolkozni, hogy idén karácsonykor miből fogom finanszírozni az ajándékvásárlást, az ünnepek alatti nagy ebédeket, vendégségeket.

Tavaly sajnos sikerült túlköltekeznem, így hozzá kellett nyúlnom a lekötött tartalékomhoz is. Ezt idén semmiképpen sem szerettem volna, hogy előforduljon. Ezért úgy döntöttem, hogy más utat választok. Elkezdtem keresgélni az interneten, hogy megtudjam, milyen lehetőségeim vannak. Hallottam róla, hogyha rendelkezem saját, tehermentes gépjárművel, akkor vehetek fel rá gyorskölcsönt. Be is írtam a keresőbe a kulcsszavakat hozzá. Rátaláltam egy weboldalra, ahol olvastam ezzel kapcsolatban tájékoztatást, és még egy gyorshitel kalkulátor is volt az oldalon. Ki is próbáltam. Tetszett. Felhívtam a feltüntetett telefonszámot, és kértem szóbeli tájékoztatást is. Egy ügyintéző hölgy vette fel a telefont. Elmondta, hogy mik a feltételei a hitelfelvételnek. Megtudtam, hogy két lépcsős a bírálati folyamat. Ez azt jelenti, hogy első körben arra kíváncsi a finanszírozó bank, hogy hitelképes vagyok e, második körben pedig meggyőződnek egy ingyenes állapotfelmérés segítségével, hogy a fedezet, vagyis a gépjármű finanszírozható állapotban van e. Nem volt más hátra, belevágtam a dologba. Másnap a munkahelyemen kikértem egy munkáltatói igazolást, bescanneltem, és átküldtem a hitelügyintézőnek emailben, azzal a kérdőív szerűséggel együtt, amit előtte ő küldött át nekem. Azért kicsit izgultam, hogy hitelképes vagyok-e, bár azzal tisztában voltam, hogy a bárlistán nem szerepelek, tehát az nem lehetett akadály. Az egész délután izgulással telt, de végül megcsörrent a telefonom. Az ügyintéző hölgy volt a vonalban, és megnyugtatott, hogy minden rendben a hitelképességemmel. Tájékoztatott, hogy akkor most jöhet az autó állapotfelmérése. Negyed óra múlva már hívott is a felmérő, hogy időpontot és helyszínt egyeztessünk. Másnap reggel nyolckor találkoztunk, és tizenöt perc alatt el is készült a fotókkal és mérésekkel. Izgatottan vártam az eredményt, ami még aznap délután meg is született. A bank elfogadta a hitelkérelmemet. Nagyon boldog voltam, annyira, hogy mivel közel lakom az irodához, be is mentem hozzájuk, és aláírtam a szerződést is. Vittem magammal, amit kértek, törzskönyvet, személyes okmányokat, az eredeti munkáltatói igazolásomat, és kettőezer-háromszáz forintot az okmányirodai opció bejegyzésre, amit ők intéztek. Másnap délben már hivatalosan is hitel volt az autómon, és átutalta a bank az hitelösszeget a bankszámlámra. A karácsony megoldódott.

Téma: Autóhitel

Nem fog megjelenni.

Website example

Hozzászólás: