Mi mást is várhatnánk persze abban a helyzetben, amikor az autóeladások az egész világon komoly mértékben visszaesnek (kivéve néhány országot, erről majd később), az autóipar halódik, márkák és cégek kerülnek sírba vagy legalábbis annak szélére?

Németországban hihetetlen mértékben visszaesett az autóeladások száma, és úgy látszik, hogy mi sem tudunk kikecmeregni a válságos időszakból, mintha csak valóra válnának Szekfű Gyula szavai a német–magyar sorsközösségről – persze ő egészen más szempontból beszélt a nyugati szomszédunkhoz (akkori szomszédunkhoz) fűződő viszonyról.

Produkáljuk tehát a világ egyik legfejlettebb államának eladási statisztikáit itthon is, a legnagyobb sajnálatunkra. Az új autó eladások száma tavaly drámai mértékben esett vissza, idén pedig még azt is felül fogja múlni. Az gépjármű hitelek területén nyilván ugyanez a helyzet. Azonban nem. A gépjármű hitelek ugyanis még jobban megsínylették a válságot: míg az autóeladások csak 60%-kal estek vissza, addig az autóhitelek 90%-kal. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? 2008-ban minden tízből kilenc autót gépjárműkölcsönre, egyet pedig készpénzre vettek meg, 2009-ben pedig éppen fordítva: hitelre tízből egyet, készpénzre tízből kilencet.

Milyen hiteleket kínálnak bankok? Miért ennyire nagy a visszaesés? Talán rosszak a gépjárműhitelek? Semmiképpen sem. A kihelyezés szigorúbb, de a kamatok alacsonyabbak. A gépjármű hitelek visszaesése a felvevők bizonytalankodásának eredménye. Ráadásul a mai gépjárműhitel piac annyi hitelt tartalmaz, hogy azokat nem könnyű átlátni, így általánosítani sem lehet.

A klasszikus gépjárműhitel az, amelyet új vagy használt autó vásárlásához vesz fel az ügyfél. Ilyen esetekben a megvenni kívánt autó nem lehet idősebb 12 évesnél, és a hitel lejártakor sem lehet több tizenötnél. A hitel maximális futamideje 8 év, a hitelösszeg korlátlan és akár a jármű 80%-ára is rúghat. Természetesen felvehető a kölcsön euró vagy frank alapon is.

A gépjárműhöz kapcsolódó hitelek azonban sokkal összetettebbek ennél. Ide tartozik például a gépjármű-fedezetes gyorshitel, amelyet személyi kölcsön, hitel helyett érdemes felvenni, mert a végeredmény ugyanaz, mint személyi hitelt vennénk fel, azonban sokkal jobbak a kondíciók. A gépjármű hitel eme fajtájának lényege, hogy az ügyfél autója, teherautója, motorja stb. terhére vesz fel hitelt, mégpedig a jelzálogtárgy EuroTax-értékének 80%-áig. A jármű tulajdonjoga az ügyfélé marad, semmilyen használatbeli korlátozást nem kell elszenvednie.

A gyorskölcsön után a gépjármű hitelek palettáján egy külön szelet a BAR-, illetve mai nevén KHR-listás ügyfelek számára kialakított konstrukcióké. Ezen hitelek felvételéhez az adós „rossz hírneve” miatt szigorúbb ellenőrzésen kell átesni, a bank alaposan megnézi, hogy nem egy megbízhatatlannak minősített adósnak folyósít-e gépjárműhitelt. Ha a hitelfelvevő átmegy a vizsgán, a kondíciók már ugyanazok.

A gépjárműhitelt kiváltó hitelekről kell még végül említést tenni. A felvétel kondíciói megegyeznek az elsőként említett gépjárműhitelével, csak ebben az esetben a kölcsönt nem autóvásárlásra fordítja az ügyfél, hanem arra, hogy egy rossz, drága, magas törlesztésű hitelt egy összegben visszafizesse, és aztán a sokkal jobb, olcsóbb hitelt törlessze tovább.

Érdekes lehet tehát egy pillantást vetni a 2008-tól világszinten érezhető jelzáloghitel válság kiindulása körüli eseményekre, hogy tisztábban lássunk. Egyrészt érdekes is lehet tudni, hogy mi okozhat olyan krízist, amely az egész világot megrázza, másrészt esetleg láthatjuk a jeleket, ha legközelebb megint ilyen irányba kezd elmenni a pénzpiac. Persze mi, földi halandóként, ki nem választottként aligha tudunk tenni bármit is, hogy az események a jó irányba forduljanak, de mégis jobb, ha ismerünk valamit, mert a pszichológia egyik alaptétele szerint amit ismerünk, attól már nem félünk – annyira. (Ezzel mondjuk aligha értenek egyet azok, akik nagyon jól ismerték Sztálint vagy Rákosit, és éppen ezért rettegték a generalisszimuszt és legjobb tanítványát. A pszichológusok is tévedhetnek…)

A jelzálogpiac válsága annak köszönhető, hogy a bankárkaszt nem elégedett meg addigi bevételeivel, hanem még többet akart összeharácsolni magának. Ez talán sommásnak ítéletnek hangzik, azonban rátapint a lényegre, és nem lehet egyetlen szavát sem megcáfolni. Talán még emlékezhetünk rá az iskolai tanulmányokból, hogy az 1929-es válság (amelynek következményei a mainál sokkal pusztítóbbak voltak) azért is alakult ki, mert Amerikában már mindenki megvett mindent, az emberek egyszerűen nem akartak több autót, mosógépet stb. venni, teljesen beállt a piac. Persze nem ez volt a közvetlen kiváltó ok, de az egész ide vezethető vissza.

A mostani válság alapvető oka tehát az volt, hogy a jó adósok már mind vettek fel hiteleket, a hitelpiac nem akart tovább bővülni. (Miért kell mindig mindennek tovább bővülni? Miért ez a kulcsszó? Miért elvárás, hogy minden ország gazdasága állandóan növekedjen? Hova?) A bankok így elkezdtek a rosszabbnak tűnő adósok számára is konstrukciókat kifejleszteni, magyarul: azoknak is akartak jelzáloghitelt folyósítani, akiknek addig nem adtak volna, csak, hogy bevételeiket növelni tudják. (Nagyon szép török eredetű szavunk eszünkbe juthat: harácsolás.)

A jelzáloghitelek közül elsősorban az ingatlanok körüli problémák okozták a válságot. Egyre több rossz adós kapott hitelt, mivel senki sem gondolta, hogy az USA növekvő gazdasága egyszer recesszióba fordul, és az adósok hirtelen nem tudnak majd fizetni. Azonban a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés csak illúzió, hiszen mindig jönnie kell a ciklikus visszaeséseknek is. A bankok ráadásul saját maguk alatt vágták a fát, hiszen – amellett, hogy ostoba módon nem számítottak arra, az USA gazdasága sem növekedhet örökké – egyre megbízhatatlanabb adósoknak helyeztek ki pénzt. Így, ha a gazdaság egy kicsit megingott, azonnal rengeteg megbízhatatlan adós került nehéz helyzetbe, akiknek amúgy is problémás lett volna a hitelük, de egy nehezebb időszak természetesen őket érintette a legjobban. Ha még mindig nem ment el a kedve az ingatlanhitelektől, az alábbi linkre kattintva: jelzáloghitel kalkulátor számolhat és ajánlatot is kérhet.

A gyorskölcsön a Provident nevű pénzügyi uzsorás cég tevékenysége nyomán lett szitokszó hazánkban. Bár a tisztességes bankok és pénzintézetek tiltakoznak az ellen, hogy terméküket a lakosság elátkozza, valójában érthető, hogy a kölcsönt már felvevők vagy azok, akik ezen gondolkodnak, nincsenek jó véleménnyel a gyorskölcsönökről.

A gyorshitel lényege, hogy különösebb cécó nélkül, mindössze néhány személyes irattal fel lehet venni egy kisebb-nagyobb összeget – legalábbis a hitelfelvevő oldaláról a gyorshitel erről szól. A bankok ehelyett úgy látják, a gyorshitel egy olyan hitelforma, amikor a pénzt meglehetősen kockázatos körülmények között helyezik ki olyan embereknek, akik rá vannak utalva erre a forrásra, de éppen már amúgy is – sokszor – kiszolgáltatott helyzetük miatt még sérülékenyebbek, és könnyen elképzelhető, hogy nem tudják visszafizetni a felvett hitelt. A bank tehát a magas kamat miatt jó üzletet, ugyanakkor nagy kockázatot is lát a gyorskölcsönökben.

Végül meg kell említeni az uzsorásnak is nyugodtan nevezhető pénzpréseket, amelyek számára a gyorskölcsönök csak egy eszköz, hogy a szerencsétlen helyzetbe jutott emberekből, azok nyomorúságát vagy tájékozatlanságát kihasználva – minél több pénzt tudjanak kisajtolni.

Érdekes, hogy a gyorskölcsönök rendelkeznek a legmagasabb kamattal: ennek oka, hogy a hitelező megpróbál a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb pénzhez jutni. Erre az ösztönzi, hogy a hitel bármikor bedőlhet (ne feledjük, általában az ilyen kölcsönt bajban levő emberek veszik fel), így egyetlen célja, hogy még a bedőlés előtt a lehető legtöbbet visszakapja belőle. A banknak és az adósnak sem érdeke a zálogtárgy elárverezése, a börtön stb., így a folyósító mindig számíthat arra, hogy a felvevő utolsó erejét is megfeszítve megpróbálja törleszteni a kölcsönt.

A gyorskölcsönök piacán azonban vannak kedvezőbb konstrukciók is. A hitelkondíciók attól függenek, hogy mennyi pénzt helyeznek ki, és milyenek feltételeknek kell megfelelni. A fentiekből következik, hogy minél bizonytalanabb egy gyorshitel, annál magasabb lesz a kamata. Az autóhitel jellegű autófedezetes gyorshitelnek például éppen ezért nem magas a havi törlesztése: mivel ebben az esetben a bank vagy a pénzintézet egy megfelelő áron értékesíthető ingóságot kap, ha az adós nem tud vagy nem akar fizetni.

Itt is fennáll a veszély, hogy amikor az adós már érzi, hogy szorul a gyorshitel által a nyakába helyezett hurok, akkor például szándékosan megrongálja a jelzálogtárgyat vagy valamilyen egyéb trükköt eszel ki, azonban ez ritkaság, ezért az autó alapú gyorshitelek viszonylag kedvezőek. Hogy miért is érdemes gyorskölcsönt felvenni? Mert valóban sokkal gyorsabban hozzájuthat a pénzéhez, mint bármilyen egyéb hitelformánál; mert valóban csak néhány papírra van szükség a pénz igényléséhez; és, ami ezzel összefügg: a folyósító nem kér fizetési papírt, nem érdekli, hogy mennyi a havi jövedelme, és ez nagyon jól jön manapság, amikor szinte mindenki minimálbérből tengődik – a statisztikák szerint legalábbis mindenképpen.

Az ellenzéki párt oldaláról hallható nagyon csönd bizony azt valószínűsíti, hogy a Fidesz vagy nem tud mit kitalálni, vagy nem mer ígérni, vagy megvárja, hogy milyen csontvázhegy dől ki a szekrényből. Tulajdonképpen ennek nincs jelentősége, a lényeg, hogy mindenképpen nagy a csönd, és senki sem tudja, mi várható.

Ha autentikus embertől akarunk idézni, akkor talán Matolcsy György megtenné, de mit idézzünk tőle? Azt, hogy a jelenlegi államadósságot megfelezzük? Egy-két év alatt – mondta az egykori miniszter.
Ez minden bizonnyal vágyálom, és amúgy is, hogyan vállalhatna ilyesmit az a jobboldali párt, amely minden szavával azt reklámozza, hogy visszaállítja a régi világot, mindent visszaad (a vagyonadót kamatostul), stb. Szép szavak ezek, meg az egymillió munkahely 10 év alatt. De vajon a recessziós környezetben hány év megy el úgy, hogy nem tudnak új munkahelyeket teremteni? Honnét várnak befektetőt? Vagy, ha itthonról akarják megoldani, akkor ugyan ki fog bármibe belevágni, új munkaerőt felvenni ebben a helyzetben? Melyik az a sikerágazat, amely szinte korlátlan mértékben felvenné a teljesen képzetlen, vagy nagyon alulképzett munkaerőt – akik a legnagyobb részét teszik ki a munkanélkülieknek. Vagy eljön az a kor, amikor hirtelen rengeteg hatelemis munkavállalóra, valamint filozófusra és bölcsészre lesz szükség?

Mivel is lehetne az államadósságot jelentős mértékben csökkenteni? Elemzők szerint első sorban azzal, ha a meglevő adósságállomány már nem nő tovább. Ennek a szinten tartásáról, vagyis arról, hogy nem veszünk fel újabb hiteleket, sajnos szó sem lehet, mivel ez teljesen irreális követelmény vagy ígéret lenne. De hogy szigorú, fegyelmezett költségvetési politikával megelőzhetőek a további nagy hitel felvételek, bizonyos.
Ezek mellett azonban el kellene kezdeni minél többet visszafizetni az államadósságból. Ennek a legjobb módja, ha a forint erősödik, és így egyre kevesebbe kerül a hitel törlesztése.

És nem szabad kihagynunk még egy fontos szempontot: a kormány iránti bizalom helyreállításával (amelyet már a mostani kabinet elkezdett, de a következőnek létfontosságú, hogy folytassa) a gazdasági háttér lehet olyan, amely csökkenteni tudja mindenféle mechanizmusokon keresztül az államadósságot vagy direkt, vagy indirekt módon. Sajnos a magyar államnak az elmúlt évek teljesen rossz gazdaságpolitikája miatt csak nagyon magas kamatra adnak hitelt a külföldi intézmények, államok stb., így ezzel is meg kell küzdeni.
Az euró bevezetésének dátuma, illetve maga a tény, hogy bevezetjük a közös valutát, szintén sokat lendíthet az államadósság javuló helyzetén.

Az eurót akár 2014-ben be lehetne vezetni, ha a következő kormány is el lesz tökélve, hogy az eddigi nagyon szigorú költekezést fenntartja. Valószínű, hogy az euró bevezetésének minden körülményét így sem tudnánk teljesíteni, de esetleg a folyamatosan javuló tendenciát látva az unióban megengednénk, hogy bevezessük a közös fizetőeszközt, és megelőlegeznék a bizalmat irányunkban. Ha egy céldátumot sikerülne kijelölni, a forintban fizetendő kamatteher a nemzeti valuta pozíciójának folyamatos erősödése miatt szintén egyre csökkenne.

Vagy mert a bankok nem olyan ész nélkül helyezték ki a hiteleiket? Ezekre a kérdésekre csak hümmögő válaszok jöhettek, senki sem tudta, hogy miért gondolják úgy, hogy a magyar adósok tovább ki fognak tartani, mint máshol a világon, ahol rendszeressé váltak a kilakoltatások, az árverések – legyen szó házakról vagy autókról.

Mára azonban tudjuk, hogy a kezdeti időszak pozitív hírei után, amikor a bankos szakemberek is azt mondták, alig érezhetőek a problémák, nagyon kevesen kerülnek bajba a hiteleikkel, mára végleg és nagy erővel beütött a krach.

A visszavett autók száma emelkedik, ami a kisebb baj – persze annak, aki évekig fizette a kamatokat, és most elviszik tőle a háza utáni bizonyára második legértékesebb tulajdonát, ez a legnagyobb baj. De akkor mi van azokkal, akiknek a házát adják el?

Nos, ők is megérdemelnek talán valami mentőmellényt a milliárdokkal megtámogatott bankoktól, nem? Hát nem. A kilakoltatások ugyanúgy mennek, mintha semmi sem történt volna. Hogy sok bankárnak a börtönben lenne a helye, ahelyett, hogy másokat lakoltat ki, miután felvette néhány tízmilliós prémiumát, amiért a mi pénzünkből megmentette a bankot? Ugyan, micsoda antiszemita felvetés…

Mi lehet a gyógyszer az ingatlanok elárverezése ellen? Például tavaly augusztus óta az önkormányzatok megvehették volna azokat az ingatlanokat, amelyeknek a hitelét a bajba jutott adósok nem tudták törleszteni. Megvehették volna elővásárlási jogukkal élve, de NULLA darab lakást vettek meg ilyen formában az önkormányzatok. Kinek a hibája ez? Az önkormányzaté? Örülnek, ha a fűtést ki tudják fizetni. Már régen nincs szó fizetésemelésről, vagy olyan dolgokról, minthogy megfelelő pénzt kapjanak az önkormányzati könyvtárak vagy sportlétesítmények. A városok és falvak egyszerűen képtelenek fizetni. (Ha pedig tudnak, mert olyan gazdagok, akkor ott nem nagyon élnek olyanok, akiknek erre szüksége lenne. Telkiben nem sok árverésről hallani.)

Pedig tavaly 260 lakásból tették ki az utcára a lakókat, és egyetlen alkalommal sem mentették meg az önkormányzatok őket, mondván, hogy megveszik a lakást-házat, és utána bérbe adják a régi tulajnak. Pedig az önkormányzatok még hitelt is kapnánk ilyen célra. De azt vissza kell fizetni a semmiből, ami meglehetősen nehéz feladat.

Mi az egészből a tanulság? Az, hogy a válság legkeményebb hatásai is elérnek bennünket, nem szabad bízni abban, hogy bizonyos dolgok itt nem történhetnek meg.

És persze: az államnak és a bankoknak segíteni kellene, még jobban, mint ahogyan eddig tették. Az emberek már így is mérhetetlen gyűlölettel fordulnak azok felé, akik eljátszották a pénzünket a bankokban, majd a mi pénzünkből helyrerakták őket, és most semmiféle emberséget nem mutatnak. (Bár nálunk a bankmentés közel sem ért el olyan méreteket, mint külföldön, de hát a bankáraz csak bankár, akárhol is van, ilyen a tömegfilozófia.)

Az Egyesült Királyságban a mezőgazdaság szerepe jelentős, ezt az is bizonyítja, hogy egyrészt vidékfejlesztés, másrészt mezőgazdasági támogatás címen évente óriási összegeket osztanak szét az angol farmerek között: 2000-ben és 2001-ben összesen 40.000 farmernek 863 millió fontot fizettek ki a szántóföldi területek támogatására, rostlentámogatásra pedig 600 farmernek összesen 8 millió fontot. Főszabály az uniós források felhasználásánál, hogy ugyanarra a földterületre csak egy címen lehet támogatást igényelni. Amint azt az alábbi eset bizonyítja, ez nem mindig teljesül – hála a felhasznált támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzés hiányosságainak.

Joseph Bowden és fia hosszú ideje 140 hektáros földterületen gazdálkodott az Eastacombe-i farmjukon Heatonban, Barnstaple közelében Észak Devonban. Gabonaféléket, répát, olajosmagvakat és lenmagvakat termeltek részben saját, részben bérelt területeken. Bowden maga intézte a farmmal kapcsolatos adminisztráció nagy részét, többek között a közös agrárpolitikai támogatások igénylését, és az ehhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat. 1994 és 1996 között Bowden több alkalommal egyszerre két címen is igényelt támogatást az Európai Unió strukturális alapjaiból. Az összeget egy gabonatároló építésére kívánta fordítani, amely időközben leégett, és azt a biztosító által kifizetett biztosítási díjból építette újra. Saját állítása szerint természetesen a tűzben, amelynek eredetét nem tudták bizonyítani, gabonaterményei is elégtek. Bowden, mivel a termés értékesítésére előre szerződést kötött, szintén jelentős kártérítést kapott a biztosítótól. A 2002 novemberében lezárult ügyben a vád agrárpolitikai támogatások jogtalan igénybe vétele, kísérlet támogatások jogtalan igénybevételére, hamis számlázás és biztosítási csalás volt. A vádpontok közül a hamis számlázást nem tudták bizonyítani, de a többi vádpontban a bizonyítékok elegendőek voltak arra, hogy a farmert letöltendő börtönbüntetésre ítéljék. Remélhetőleg a feltárt hiányosságok megszüntetésére is megtörténnek a megfelelő intézkedések, hiszen a korrupció elleni küzdelem immár közösségi szinten folyik.

A legfontosabb hitelpiaci változás a THM-plafonról szóló törvény meghozása. Ez a magyar hitelezési piac rákfenéjének tekinthető gyorskölcsönök hitelmutatójára lesz a legnagyobb hatással, hiszen a THM ezen személyi kölcsönök esetén csillagászati összegeket ért el. Érdekes, hogy az uzsorások kis falvakban élő, hátrányos helyzetű áldozataival régóta sokat foglalkoztak a médiumok, miközben a gyorskölcsönt 400% fölötti – nyugodtan írhatjuk – uzsorakamatra szolgáltató cégekkel nem foglalkozott senki. Szerencsére – és persze nagyon sajnálatosan is – a gazdasági válság miatt elszegényedettek, akik nem tudták fizetni a 400%-os kamat részleteit, robbantottak, és a közvélemény elé vitték ügyüket, amely reagált is rá. Sőt a pénzügyi törvények módosítására szentelt parlamenti napon az országgyűlés törvénybe iktatta, hogy semmilyen kölcsön kamata nem lehet több a mindenkori jegybanki alapkamat tízszeresénél. Sajnos ehhez az MSZP oldaláról elfogadtak egy olyan kitételt, hogy egy ember egy évben 250 000 forintig felvehet bármekkora kamatú hitelt – vagyis a legpreferáltabb hitelkonstrukcióban megmaradt a lehetőség, hogy a folyósító tetszőleges kamatot szedjen érte. Meglátjuk, mit hoz a jövő, és hogyan válik be a törvény.

Egy másik fontos része a törvénycsomagnak az adósok jobb védelméről szóló változtatások. Itt is főleg az a pont, amely szerint az adós a hitel folyósítása után két hétig meggondolhatja magát, és kiszállhat a kölcsönből. Azonban nagy változás lesz, hogy a hitelközvetítők kötelesek lesznek bizonyos minimális adat közlésére a hitelről, amelyet kínálnak. A pénzintézetek pedig ezután legfeljebb 2% pluszkamatot számíthatnak fel, ha valaki úgy dönt, hogy előtörleszti a felvett hitelét. Eddig az előtörlesztési büntetés akár 8% is lehetett.

A diákokat érinti a diákhitel kamatának csökkenése. Sajnálatos, hogy ez hír lehet, azonban figyelembe kell venni, hogy a diákhitel már régen nem az, ami volt. A hitel egy alacsony kamattal rendelkező személyi kölcsön volt, nagyon speciális kondíciókkal, amelyeknek a lényege az (volt), hogy mindenki hozzáférhessen a diákhitelhez, és utána azt mindenki vissza is tudja fizetni. Az eredeti elképzeléshez képest mára a diákhitel kamata magasabb, mint a jegybanki alapkamat, a legkisebb törlesztőrészlet pedig annyira alacsony, hogy aki több évig a maximális hitelt vette fel, és az iskola után most minimálbér körül keres, az soha nem fogja tudni visszafizetni a kölcsönt. Ugyanis a hitelállomány éves növekménye több, mint amennyit a minimálbérre bejelentett munkavállaló törleszt. Vagyis a diákhitel állománya egyre növekszik, míg végül a nyugdíjas évek elérésekor az állam leírja a hitelt.

Végül egy aktuális téma: a felmérések szerint kevesebb pénzt költ a lakosság ajándékra az idén, mint tavaly. Kevesebb embernek is adunk ajándékot, a távolabbi rokonok vagy nem közeli barátok kimaradnak az ajándékozottak köréből. A legszomorúbb statisztikai adat azonban az, hogy tavaly 12% vásárolt kölcsönből, idén viszont 24%. Ez azt jelenti, hogy minden negyedik ember adósságba veri magát, hogy ajándékot tudjon venni rokonainak, barátainak az idén. Vajon milyen ízű lesz az ünnep, az ajándékozás, ha az ajándékozó tudja, hogy gesztusával évekre eladósította magát?