A beszámolók pénzügyi aránymutatókra alapozott analízise mellett újabb és újabb értékelési technikák jelentek meg, és hódítottak tért az utóbbi két évtizedekben.

Ennek egyik magyarázatául azt szokták fölhozni a hagyományos elemzés bírálói, hogy a tapasztalatok szerint gyenge a korreláció a vállalkozás korábbi beszámolóiban kimutatott számviteli eredményei és részvénypiaci teljesítménye között.

A másik sokat hangoztatott érv szerint a különféle országok számviteli előírásai olyan lényegesen különböznek, hogy ugyanazon cég egészen más összegő nyereséget mutatna ki A országban, mint B-ben. Ha a számviteli eredmény iránti bizalmunk meginog, akkor az áttekintett ráták közül elsősorban a jövedelmezőségi mutatók azok, amelyek kiegészítésre (esetleg: helyettesítésre) szorulnak. Logikailag is belátható, hogy a számviteli eredményen nyugvó jövedelmezőség nem konzisztens a CAPM modellel. Nem lehet az, mert a beszámoló eredménykimutatása az adóssággal való finanszírozás tőkeköltségét, a hitelkamatot elismeri csökkentő tényezőként, a tulajdonosi tőke után elvárható hozamra azonban nincs tekintettel.

A számviteli nyereség megállapításánál a saját tőke ingyenes forrásként viselkedik. A probléma kiküszöbölésére a modern irányzatok többsége az eredmény helyett a cash flow-t állítja a középpontba. A realizálódó cash flow, a vállalkozás tényleges pénzjövedelme nem függ a számviteli elvektől.

A pénzjövedelem vizsgálatára kialakított séma a cash flow kimutatás. A kimutatás lényege, legfőbb sajátossága, hogy a vállalkozás pénzjövedelmeinek áramlását, pontosabban képződését és felhasználását veti egybe.

A cash flow kimutatás direkt és indirekt formában is összeállítható. A direkt cash flow kimutatás a cég valamennyi pénzbevételét és pénzkiadását tartalmazza, az elemi gazdasági eseményekből épül föl. Az indirekt cash flow sokkal összevontabb, az elemi eseményeket szintetizáló pénzjövedelmekből indul ki. Tervezésnél csak az indirekt forma használható.

A hitelügyintéző összeállítja azt az anyagot, amely alapján az illetékes banki testület, az ún. cenzúrabizottság döntést hozhat. Ez az anyag a cenzúra előterjesztés, amely tartalmazza a hitelkérelemmel kapcsolatos valamennyi lényeges külső, többnyire magától a kérelmező ügyféltől kapott és belső információkat: az adósminősítés, a fedezetértékelés, és az ügyletminősítés eredményeit és legfontosabb megállapításait.

A cenzúra előterjesztésben az előterjesztő döntési javaslata is megjelenik. Ha pozitív, akkor az árazásra is ajánlást tesz.

A legtöbb hitelintézetnél a döntést az ún. cenzúrabizottság hozza, amely a bank munkatársaiból áll. Amennyiben a bizottság elutasító döntést hoz, annak okairól írásban tájékoztatják az ügyfelet. Jóváhagyó döntés esetén a bizottság meghatározza a szerződés összes feltételét (a hitel kondícióját): az engedélyezett hitelösszeget, a kamat mértékét, a törlesztés ütemezését, a kért biztosítékokat és minden más kikötést, amit szükségesnek tart.

Az összes feltétel kölcsönszerződési ajánlat formájában kerül vissza a hitelkérőhöz, aki azt elfogadás esetén cégszerűen aláírja. A köznapi szóhasználattól eltérően a bank és ügyfele közötti hitelkapcsolat a Ptk. alapján bankkölcsön-szerződéssel jön létre. Ha a cég az ajánlatot nem kívánja elfogadni, a vitatott feltételekről további tárgyalást kezdeményezhet, vagy más bankhoz fordulhat.

Normális körülmények között a monitoring folyamat a hiteligénylő szerződésének megfelelő teljesítésével ér véget.

A szerződéstől eltérő teljesítés esetén a bank először a rendelkezésére álló biztosítékok közvetlen érvényesítésével (pl. óvadék, opció, kézizálog) igyekszik kárpótolni magát a meg nem fizetett kamat, ill. az elmaradt tőketörlesztések miatt. Ha ez az út nem vezet eredményre, vagy a követelések maradéktalan megtérülését nem biztosítja, rendszerint akkor kerül sor közvetett érvényesítésre (végrehajtási eljárás), esetleg a fennmaradt követelés eladására, vagy leírására.