A karácsonyi szezon mindig a vásárlásról szól, de tavaly kissé csökkent a felvett kölcsönök összege. Egyes hitel intézetek karácsony körüli forgalma 20%-kal esett vissza a 2008-as szinthez képest, és nem csak a kölcsönök piacán voltak kénytelenek csökkenést regisztrálni: a folyószámlakölcsönök és a hitelkártya-igénylések is visszaesést mutattak. Az áruhitelek piacán jelenlevő szereplők úgy vélik, az idén a labdarúgó VB lehet az az esemény, amely felpörgetheti a piacot. A legnagyobb fociszurkolók ugyanis a nagy világesemény előtt hajlamosak új televíziót vagy akár komplett házimozirendszert vásárolni, hogy a nagy futballünnepet minél jobb minőségben élvezhessék. Kérdéses természetesen, ha a karácsony nem sok jót hozott az áruhitel frontján, akkor a nyári seregszemle vajon kedvez-e a kölcsönfelvételeknek.

Nem is olyan régen még azt hallottuk olvastuk a sajtóból, hogy a gazdasági válság ugyan elért minket, azonban a hitelek felvételével feltehetően nem igen lesznek problémák. Talán mert felelősebb hitelfelvevők vagyunk, mint a nyugat-európaiak?

Vagy mert a bankok nem olyan ész nélkül helyezték ki a hiteleiket? Ezekre a kérdésekre csak hümmögő válaszok jöhettek, senki sem tudta, hogy miért gondolják úgy, hogy a magyar adósok tovább ki fognak tartani, mint máshol a világon, ahol rendszeressé váltak a kilakoltatások, az árverések – legyen szó házakról vagy autókról.

Mára azonban tudjuk, hogy a kezdeti időszak pozitív hírei után, amikor a bankos szakemberek is azt mondták, alig érezhetőek a problémák, nagyon kevesen kerülnek bajba a hiteleikkel, mára végleg és nagy erővel beütött a krach.

A visszavett autók száma emelkedik, ami a kisebb baj – persze annak, aki évekig fizette a kamatokat, és most elviszik tőle a háza utáni bizonyára második legértékesebb tulajdonát, ez a legnagyobb baj. De akkor mi van azokkal, akiknek a házát adják el?

Nos, ők is megérdemelnek talán valami mentőmellényt a milliárdokkal megtámogatott bankoktól, nem? Hát nem. A kilakoltatások ugyanúgy mennek, mintha semmi sem történt volna. Hogy sok bankárnak a börtönben lenne a helye, ahelyett, hogy másokat lakoltat ki, miután felvette néhány tízmilliós prémiumát, amiért a mi pénzünkből megmentette a bankot? Ugyan, micsoda antiszemita felvetés…

Mi lehet a gyógyszer az ingatlanok elárverezése ellen? Például tavaly augusztus óta az önkormányzatok megvehették volna azokat az ingatlanokat, amelyeknek a hitelét a bajba jutott adósok nem tudták törleszteni. Megvehették volna elővásárlási jogukkal élve, de NULLA darab lakást vettek meg ilyen formában az önkormányzatok. Kinek a hibája ez? Az önkormányzaté? Örülnek, ha a fűtést ki tudják fizetni. Már régen nincs szó fizetésemelésről, vagy olyan dolgokról, minthogy megfelelő pénzt kapjanak az önkormányzati könyvtárak vagy sportlétesítmények. A városok és falvak egyszerűen képtelenek fizetni. (Ha pedig tudnak, mert olyan gazdagok, akkor ott nem nagyon élnek olyanok, akiknek erre szüksége lenne. Telkiben nem sok árverésről hallani.)

Pedig tavaly 260 lakásból tették ki az utcára a lakókat, és egyetlen alkalommal sem mentették meg az önkormányzatok őket, mondván, hogy megveszik a lakást-házat, és utána bérbe adják a régi tulajnak. Pedig az önkormányzatok még hitelt is kapnánk ilyen célra. De azt vissza kell fizetni a semmiből, ami meglehetősen nehéz feladat.

Mi az egészből a tanulság? Az, hogy a válság legkeményebb hatásai is elérnek bennünket, nem szabad bízni abban, hogy bizonyos dolgok itt nem történhetnek meg.

És persze: az államnak és a bankoknak segíteni kellene, még jobban, mint ahogyan eddig tették. Az emberek már így is mérhetetlen gyűlölettel fordulnak azok felé, akik eljátszották a pénzünket a bankokban, majd a mi pénzünkből helyrerakták őket, és most semmiféle emberséget nem mutatnak. (Bár nálunk a bankmentés közel sem ért el olyan méreteket, mint külföldön, de hát a bankáraz csak bankár, akárhol is van, ilyen a tömegfilozófia.)

Az év utolsó heteiben a hitelpiac igen erős mozgásokat mutatott, nagyon sok érdekesség történt vagy derült ki a december folyamán. Érdemes lenne ezeket összegyűjteni, és egy rövid áttekintést adni arról, hogy az év utolsó hónapjában idáig mi minden történt.

A legfontosabb hitelpiaci változás a THM-plafonról szóló törvény meghozása. Ez a magyar hitelezési piac rákfenéjének tekinthető gyorskölcsönök hitelmutatójára lesz a legnagyobb hatással, hiszen a THM ezen személyi kölcsönök esetén csillagászati összegeket ért el. Érdekes, hogy az uzsorások kis falvakban élő, hátrányos helyzetű áldozataival régóta sokat foglalkoztak a médiumok, miközben a gyorskölcsönt 400% fölötti – nyugodtan írhatjuk – uzsorakamatra szolgáltató cégekkel nem foglalkozott senki. Szerencsére – és persze nagyon sajnálatosan is – a gazdasági válság miatt elszegényedettek, akik nem tudták fizetni a 400%-os kamat részleteit, robbantottak, és a közvélemény elé vitték ügyüket, amely reagált is rá. Sőt a pénzügyi törvények módosítására szentelt parlamenti napon az országgyűlés törvénybe iktatta, hogy semmilyen kölcsön kamata nem lehet több a mindenkori jegybanki alapkamat tízszeresénél. Sajnos ehhez az MSZP oldaláról elfogadtak egy olyan kitételt, hogy egy ember egy évben 250 000 forintig felvehet bármekkora kamatú hitelt – vagyis a legpreferáltabb hitelkonstrukcióban megmaradt a lehetőség, hogy a folyósító tetszőleges kamatot szedjen érte. Meglátjuk, mit hoz a jövő, és hogyan válik be a törvény.

Egy másik fontos része a törvénycsomagnak az adósok jobb védelméről szóló változtatások. Itt is főleg az a pont, amely szerint az adós a hitel folyósítása után két hétig meggondolhatja magát, és kiszállhat a kölcsönből. Azonban nagy változás lesz, hogy a hitelközvetítők kötelesek lesznek bizonyos minimális adat közlésére a hitelről, amelyet kínálnak. A pénzintézetek pedig ezután legfeljebb 2% pluszkamatot számíthatnak fel, ha valaki úgy dönt, hogy előtörleszti a felvett hitelét. Eddig az előtörlesztési büntetés akár 8% is lehetett.

A diákokat érinti a diákhitel kamatának csökkenése. Sajnálatos, hogy ez hír lehet, azonban figyelembe kell venni, hogy a diákhitel már régen nem az, ami volt. A hitel egy alacsony kamattal rendelkező személyi kölcsön volt, nagyon speciális kondíciókkal, amelyeknek a lényege az (volt), hogy mindenki hozzáférhessen a diákhitelhez, és utána azt mindenki vissza is tudja fizetni. Az eredeti elképzeléshez képest mára a diákhitel kamata magasabb, mint a jegybanki alapkamat, a legkisebb törlesztőrészlet pedig annyira alacsony, hogy aki több évig a maximális hitelt vette fel, és az iskola után most minimálbér körül keres, az soha nem fogja tudni visszafizetni a kölcsönt. Ugyanis a hitelállomány éves növekménye több, mint amennyit a minimálbérre bejelentett munkavállaló törleszt. Vagyis a diákhitel állománya egyre növekszik, míg végül a nyugdíjas évek elérésekor az állam leírja a hitelt.

Végül egy aktuális téma: a felmérések szerint kevesebb pénzt költ a lakosság ajándékra az idén, mint tavaly. Kevesebb embernek is adunk ajándékot, a távolabbi rokonok vagy nem közeli barátok kimaradnak az ajándékozottak köréből. A legszomorúbb statisztikai adat azonban az, hogy tavaly 12% vásárolt kölcsönből, idén viszont 24%. Ez azt jelenti, hogy minden negyedik ember adósságba veri magát, hogy ajándékot tudjon venni rokonainak, barátainak az idén. Vajon milyen ízű lesz az ünnep, az ajándékozás, ha az ajándékozó tudja, hogy gesztusával évekre eladósította magát?

Legutóbb tehát az ingóság alapú jelzáloghitelekről esett szó, valamint azok buktatóiról. Ez – mármint egy jelzálog elbukása – a bankokat nem annyira érinti, mint az ügyfelet, bár a múltkor bemutatott technikákkal azért kétség kívül sokan törnek borsot a pénzintézetek orra alá.

Akárhogyan is van, akármennyire is lelakja valaki az autóját, nem gondoskodik a motorjáról, és rá se néz a teherautójára, amikor látja, hogy a bank úgyis visszaveszi tőle, azért egy bank végül esetleg elveszít némi pénzt a több százezer ügyfél egyikétől, míg az egyetlen ügyfél az egyetlen autóját, teherautóját stb. veszíti el.

Ha már az ingóságoknál azt írtuk, egy ügyfél veszíti el egyetlen autóját stb., amely akár munkaeszköze is lehet, mit szóljunk akkor, amikor az adós a házát veszíti el a feje fölül, és mehet, amerre lát családjával, irodájával, boltjával együtt?

Felmerül a kérdés, hogy ilyen jelzáloghitelek esetén vajon ki a hibás? Az ügyfél, aki felvette a kölcsönt, noha tudta, hogy nem tudja majd visszafizetni? A bank, amely olyan jelzáloghitelbe rángatott bele ügyfeleket, amelyet az nem tudott visszafizetni? Vagy mindketten?

Valószínűleg az ügyfél és a bank egyaránt. Az adós nem mérte fel jól a helyzetét, persze ki tudja ma megmondani, hogy mi lesz vele 10 év múlva vagy akár harminc év múlva? Hiszen egy jelzáloghitel visszafizetése akár 30-35 évig is eltart. A kritikus hangok azt mondják – és némileg jogosan: ha valakinek nincs biztos jövedelme (ilyen persze senkinek sincs, amióta a kommunizmus hála istennek megbukott), akkor miért vesz fel hitelt? Miért akar tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarója ér? És ebben valóban van is valami, persze minden eset egyedi.

A bankok helytelen hitelkihelyezési gyakorlatáról manapság annyi szó esik, hogy kár is vele különösebben foglalkozni. De úgy látszik, hogy egyesek úgy gondolják, nem volt eddig sem semmi baj: a válság kitörése utáni első évben a bankok több prémiumot osztottak ki a vezetőknek, mint tavaly, amikor nem volt válság. Van, aki finanszírozza: mi magunk. Ha ilyenkor egyesek mindenféle ordas kijelentésekre vetemednek, ki csodálkozhatna rajta? Amikor az állami pénzeken megmentett bankok vezetői olyan pénzeket vesznek fel, amelyek még egy állam költségvetésében is komoly tételt jelentenének? Sajnos ez a mi sorsunk. először fizetjük a bankároknak a hitelt, majd, amikor csődbe menne minden ostobaságuk és pénzéhségük miatt, akkor az addigi adósok adófizetőként támogatják meg a bankokat, akiknek így duplán fizetnek: mint adós és mint adófizető. Hogy mit kapnak ezért cserébe? Alacsonyabb kamatokat? Rugalmas elbírálást? Kilakoltatást? Egyoldalú szerződésmódosítást? Mindenki aláhúzhatja azt a felsorolásból, amelyikkel többször találkozott. Sajnos, amíg az állam hagyja, hogy a bankárok szabadon garázdálkodjanak, majd bűneik következményeit még egyszer az adósokra hárítsák, mert olyan összefonódások vannak, hogy tényleg összeomolhat a világgazdaság, addig nincs mit tenni.

A biztonság elve azt a követelményt tartalmazza, hogy a beruházás gazdaságilag hasznos üzemideje és a kölcsöntőke visszafizetési ideje, továbbá az össztőke jövedelmezősége és az idegen tőkével kapcsolatos adósságszolgálati kötelezettség között az összhang biztosított legyen. A vállalkozás forgalmi folyamatát tőkevisszafizetési kötelezettségek nem zavarhatják meg, mert ebben az esetben a hosszú lejáratú kötelezettségeket rövid lejáratú banki hitelekből kell teljesíteni. Ezen hitelek hitelező által történő felmondása esetén a likvid eszközök és a likviddé tehető vagyoni értékek mintegy “felszívódnak” és ezáltal a vállalkozás sajnos csődbe juthat.

Az egyre fontosabb új elemzési irányzatok nem külön-külön egy vállalkozás jövedelmezőségét, hatékonyságát vagy tőkeszerkezetét állítják az értékelés középpontjába, hanem ennél egy sokkal összetettebb mutatót: a cégek piaci értékét.

Ez az érték alapú megközelítés is természetesen a cash flow-ból indul ki, de nem a múltbeli szerkezetre, hanem a jövőbeli (prospektív) képződésre koncentrál. Egy vállalkozás piaci értéke első körben az alábbi számítás eredménye:

Piaci érték = (részvények száma * árfolyam) + nettó adósságállomány, hitelek

Ebben az összefüggésben a nettó adósságállomány a kötelezettségek könyv szerinti értéke a pénzállománnyal
csökkentve. A részvények számának és árfolyamának szorzatát részvényesi értéknek is nevezik. De miért képvisel értéket részvényesei számára egy vállalkozás? Azért, mert sokkal több, mint eszközeinek összessége: jövedelemtermelő képességgel rendelkezik.

Könnyen belátható, hogy a cég értéke a jövőben képződő pénzjövedelmeinek függvénye: értékét a tevékenységéből várható, jövőben képződő szabad cash flow-k együttes jelenértéke adja.