Ez az érték alapú megközelítés is természetesen a cash flow-ból indul ki, de nem a múltbeli szerkezetre, hanem a jövőbeli (prospektív) képződésre koncentrál. Egy vállalkozás piaci értéke első körben az alábbi számítás eredménye:

Piaci érték = (részvények száma * árfolyam) + nettó adósságállomány, hitelek

Ebben az összefüggésben a nettó adósságállomány a kötelezettségek könyv szerinti értéke a pénzállománnyal
csökkentve. A részvények számának és árfolyamának szorzatát részvényesi értéknek is nevezik. De miért képvisel értéket részvényesei számára egy vállalkozás? Azért, mert sokkal több, mint eszközeinek összessége: jövedelemtermelő képességgel rendelkezik.

Könnyen belátható, hogy a cég értéke a jövőben képződő pénzjövedelmeinek függvénye: értékét a tevékenységéből várható, jövőben képződő szabad cash flow-k együttes jelenértéke adja.

Természetesen bizonyos iparágakban ennél hosszabb időtáv elemzése is szükséges lehet, míg máshol a gazdasági ciklusok az ötévesnél rövidebb időtartam használatát sugallják.

Az adatok feldolgozása a pénzügyi kimutatások kiigazításával, korrekciójával folytatódik. A kiigazításokra az adathalmaz szabványosítása miatt van szükség, mert az elemzést végző célja, hogy a múltbeli adatokat olyan formába hozza, hogy azokból kiindulva a jövőre vonatkozóan megbízható és reális várakozásokat fogalmazhasson meg.

A kiigazítások a pénzügyi kimutatások (mérleg, eredménykimutatás, felvett hitel) olyan természetű módosítását jelentik, ahol a vállalat üzleti tevékenységére egyébként nem jellemző elemeket kivesszük az értékelésből, így azok – helyesen – nem fogják a jövőre vonatkozó várakozások információs bázisának részét képezni.

A kiigazított adatok használata azonban nem csak a jövőre vonatkozó becslések miatt lehet indokolt, hanem a jelen pénzügyi helyzetének helyes elemzését is segíti, lehetővé teszi az iparági adatokkal való reális összehasonlítást (jövedelmezőség, tőkeszerkezet összetétele stb.).

A vállalatok saját teljesítményének, fejlődésének mérése is a kiigazított adatok vizsgálatán keresztül válik csak lehetővé, hiszen a pénzügyi kimutatásokban évről évre szerepelnek olyan tételek, amelyek nem a szigorúan vett üzleti folyamatokhoz kötődnek, ellenben jelentősen megváltoztatják a vállalkozás eredményességéről kialakult képet, akár pozitív, akár negatív irányban.

Ennek egyik magyarázatául azt szokták fölhozni a hagyományos elemzés bírálói, hogy a tapasztalatok szerint gyenge a korreláció a vállalkozás korábbi beszámolóiban kimutatott számviteli eredményei és részvénypiaci teljesítménye között.

A másik sokat hangoztatott érv szerint a különféle országok számviteli előírásai olyan lényegesen különböznek, hogy ugyanazon cég egészen más összegő nyereséget mutatna ki A országban, mint B-ben. Ha a számviteli eredmény iránti bizalmunk meginog, akkor az áttekintett ráták közül elsősorban a jövedelmezőségi mutatók azok, amelyek kiegészítésre (esetleg: helyettesítésre) szorulnak. Logikailag is belátható, hogy a számviteli eredményen nyugvó jövedelmezőség nem konzisztens a CAPM modellel. Nem lehet az, mert a beszámoló eredménykimutatása az adóssággal való finanszírozás tőkeköltségét, a hitelkamatot elismeri csökkentő tényezőként, a tulajdonosi tőke után elvárható hozamra azonban nincs tekintettel.

A számviteli nyereség megállapításánál a saját tőke ingyenes forrásként viselkedik. A probléma kiküszöbölésére a modern irányzatok többsége az eredmény helyett a cash flow-t állítja a középpontba. A realizálódó cash flow, a vállalkozás tényleges pénzjövedelme nem függ a számviteli elvektől.

A pénzjövedelem vizsgálatára kialakított séma a cash flow kimutatás. A kimutatás lényege, legfőbb sajátossága, hogy a vállalkozás pénzjövedelmeinek áramlását, pontosabban képződését és felhasználását veti egybe.

A cash flow kimutatás direkt és indirekt formában is összeállítható. A direkt cash flow kimutatás a cég valamennyi pénzbevételét és pénzkiadását tartalmazza, az elemi gazdasági eseményekből épül föl. Az indirekt cash flow sokkal összevontabb, az elemi eseményeket szintetizáló pénzjövedelmekből indul ki. Tervezésnél csak az indirekt forma használható.

Az első ránézésre talán kissé barátságtalannak tűnő mutató logikáját könnyebb megérteni, ha mind a számlálóban (Adózott eredmény + Értékcsökkenési leírás + Hosszúlejáratú hitelek kamatai), mind a nevezőben (Hosszú lejáratú hitelek törlesztése + Hosszú lejáratú hitelek kamatai) átmenetileg figyelmen kívül hagyjuk a hosszúlejáratú hitelek kamatát.

Ezek után a számlálóban a képződő éves cash flow-t találjuk, amely az éven túli, tehát a későbbi jövedelmet megelőlegező hitelek törlesztésének rendeltetésszerű forrása. A nevezőben pedig a törlesztendő tőke marad.
A kérdés tehát az, hányszorosan fedezi az éves pénzjövedelem az éven túli hitelek esedékes törlesztését. A tört további része úgy értelmezhető, hogy ha a cég nyereséges, akkor a hosszúlejáratú hitelek kamatának
megfizetése biztosított, mert a kamat – a pénzügyi műveletek ráfordításai között – mint eredményrontó tényező már figyelembe lett véve.

Az adósságszolgálati fedezet alkalmazása során gondot okozhat, hogy a hitel törlesztésén felül esedékes fix kötelezettségek (pl. fizetendő bérleti díj) nem jelennek meg a törtben. Nem árt tudni, hogy a beszámoló tényadataiból számított mutató a jövőre vonatkozó előrejelzésekre különösen alkalmatlan: a hosszúlejáratú hitelek törlesztése, elsősorban a devizahitelekre gondolunk, nem feltétlenül egyenletes.