Munkatársai bomlasztják a Providentet
A Provident Zrt. vezetősége a szerződéskötések számának megnövelése érdekében nyomást gyakorolt az alkalmazottakra, hogy olyan személyeknek is folyósítsanak hitelt, akikről előre tudták, hogy nem képesek törleszteni – nyilatkozta a Népszabadságnak az értékarányos gyorskölcsönéről ismert cég egyik alkalmazottja, aki pert indít munkaaadója ellen.
A Népszabadságnak névtelenül nyilatkozó férfi – aki csoportvezetőként az alá tartozó területi képviselőkön keresztül több, mint ezer ügyféllel áll kapcsolatban – állítása szerint a vezetés nyomására olyan ügyfeleknek is adtak gyorskölcsönt, akik életkörülményeik és jövedelmi viszonyaik miatt előreláthatóan képtelenek lesznek tartozásaik rendezésére.

A neve elhallgatását kérő csoportvezető szerint az elmúlt hónapokban a fizetési morál megromlott, a képviselők által heti rendszerességgel begyűjtött törlesztőrészletek összege jelentősen csökkent, és attól tart, hogy a várható veszteségeket a menedzsment az alkalmazottak nyakába fogja varrni.
A Népszabadság kérdésére válaszolva Mikola Gergely, a Provident Zrt. szóvivője határozottan cáfolta, hogy olyan embereknek is adtak magas kamatozású gyorskölcsönt a Provident munkatársai, akikről tudták, hogy nem képesek törleszteni a részeteket. Ezt elmondása szerint az is bizonyítja, hogy a Provident munkatársait nem a hitelkihelyezések mértéke, hanem a pénzbegyűjtés alapján premizálja.
Általánosságban elmondható, hogy az osztrák hitelek iránti kereslet nagyjából a magyar banki feltételek szigorodásával egy időben növekedett meg. Az osztrák bankok rugalmasabbak, egyszerűbb az ügyintézés, ennek magyarázata elsősorban a két ország bankjainak különbözősége. Az
Az autóhitelek többségét – egyes becslések szerint 95% a deviza alapú gépjárműhitelek aránya – devizában, többnyire svájci frank vagy euró alapon vették fel. A devizahitelek kezdeti előnye, a forinthitelekhez képest jóval alacsonyabb törlesztőrészlet a forint mélyrepülésével párhuzamosan veszett el, a 2008 nyári adatokhoz képest mintegy 30%-kal kell többet fizetniük a devizában eladósodottaknak. További gondot okoz az is, hogy az ügyfelek az elmúlt években hosszú futamidőre, viszonylag alacsony havi törlesztőrészlettel vették fel az autókölcsönt, míg az autók értéke gyorsan csökken, így szinte biztosan bekövetkezett a fentebb vázolt jelenség.