A bank szektor 2009-ben hozzávetőlegesen 257 milliárd forint adózás előtti profitot termelt, azaz a 100 milliárd tervezett behajtással a nyereség legalább egyharmadára tartana igényt kormány. Többek között ebből fedezné a lakossági és más jellegű társasági adócsökkentés által kieső pénzeket az államkassza. Érdekesség, hogy a teljes 257 milliárd forintnyi profitból 194 milliárd forintot az OTP Bank egymaga tudhat magáénak, vagyis a bankadó a Csányi Sándor által vezetett bank számára jelentené a legnagyobb kiesést.

Kiemelendő, hogy az extra elvonás azért extra elvonás, mert a kivétel nélküli minden gazdasági társaságit és gazdálkodó szervezetet terhelő 19 százalékos társasági adón túl fizetendő. Ezzel együtt a pénzintézetek profitjának nagyjából 50 százalékát tenné zsebre az állam.

Akárhogyan is van, akármennyire is lelakja valaki az autóját, nem gondoskodik a motorjáról, és rá se néz a teherautójára, amikor látja, hogy a bank úgyis visszaveszi tőle, azért egy bank végül esetleg elveszít némi pénzt a több százezer ügyfél egyikétől, míg az egyetlen ügyfél az egyetlen autóját, teherautóját stb. veszíti el.

Ha már az ingóságoknál azt írtuk, egy ügyfél veszíti el egyetlen autóját stb., amely akár munkaeszköze is lehet, mit szóljunk akkor, amikor az adós a házát veszíti el a feje fölül, és mehet, amerre lát családjával, irodájával, boltjával együtt?

Felmerül a kérdés, hogy ilyen jelzáloghitelek esetén vajon ki a hibás? Az ügyfél, aki felvette a kölcsönt, noha tudta, hogy nem tudja majd visszafizetni? A bank, amely olyan jelzáloghitelbe rángatott bele ügyfeleket, amelyet az nem tudott visszafizetni? Vagy mindketten?

Valószínűleg az ügyfél és a bank egyaránt. Az adós nem mérte fel jól a helyzetét, persze ki tudja ma megmondani, hogy mi lesz vele 10 év múlva vagy akár harminc év múlva? Hiszen egy jelzáloghitel visszafizetése akár 30-35 évig is eltart. A kritikus hangok azt mondják – és némileg jogosan: ha valakinek nincs biztos jövedelme (ilyen persze senkinek sincs, amióta a kommunizmus hála istennek megbukott), akkor miért vesz fel hitelt? Miért akar tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarója ér? És ebben valóban van is valami, persze minden eset egyedi.

A bankok helytelen hitelkihelyezési gyakorlatáról manapság annyi szó esik, hogy kár is vele különösebben foglalkozni. De úgy látszik, hogy egyesek úgy gondolják, nem volt eddig sem semmi baj: a válság kitörése utáni első évben a bankok több prémiumot osztottak ki a vezetőknek, mint tavaly, amikor nem volt válság. Van, aki finanszírozza: mi magunk. Ha ilyenkor egyesek mindenféle ordas kijelentésekre vetemednek, ki csodálkozhatna rajta? Amikor az állami pénzeken megmentett bankok vezetői olyan pénzeket vesznek fel, amelyek még egy állam költségvetésében is komoly tételt jelentenének? Sajnos ez a mi sorsunk. először fizetjük a bankároknak a hitelt, majd, amikor csődbe menne minden ostobaságuk és pénzéhségük miatt, akkor az addigi adósok adófizetőként támogatják meg a bankokat, akiknek így duplán fizetnek: mint adós és mint adófizető. Hogy mit kapnak ezért cserébe? Alacsonyabb kamatokat? Rugalmas elbírálást? Kilakoltatást? Egyoldalú szerződésmódosítást? Mindenki aláhúzhatja azt a felsorolásból, amelyikkel többször találkozott. Sajnos, amíg az állam hagyja, hogy a bankárok szabadon garázdálkodjanak, majd bűneik következményeit még egyszer az adósokra hárítsák, mert olyan összefonódások vannak, hogy tényleg összeomolhat a világgazdaság, addig nincs mit tenni.

A bankok megjelenése az ókorban: Perzsiában, Babilóniában, Egyiptomban, Görögországban, Római Birodalomban – tehát a fejlett államokban jelennek meg először a bankok csírái. Ezek “patriarchális bankok” voltak (tkp. családi vállalkozások). A családok pénzőrzésre vállalkoztak, ugyanis a kereskedők gyakran voltak távol, s addig valakinek vigyázni kellett a pénzére. Ezért pénzőrzési díjat kapott a “bankár”. Ekkor még nem létezett a hitel. A kereskedő átvételi elismervényt kapott, ami a mai letéti jegynek felel meg. A letétbe helyezett pénzt kölcsön adta tevékenységfejlesztésre a pénzőrző, s ezért pénzhasználati díjat kért. Ehhez már kellett egy bizonyos forgótőke. Ezek a mai kölcsön és betét megfelelői: így alakult ki a számlavezetés (kis könyvben). A mi kis “bankárunk” így duplán jól járt, tehát felmerült a kérdés a kereskedőben: osztozás a dupla hasznon. Így a pénzőrzésért nem kellett fizetni, hanem kamatot kaptak.

A Wall Street Journal tájékoztatása szerint a bankok vezetőinek, alkalmazottainak fizetései 2009-ben is rekordot döntenek.

A korábbi rekord a 2007-es esztendőhöz kapcsolódik, akkor a banki alkalmazottak (az USA 23 vezető pénzintézetét tekintve) fizetése 130 mrd dollárra rúgott. A válság ellenére ezt a hatalmas összeget idén sikerült megfejelni egy tízessel, azaz mintegy 140 mrd-ot fognak keresni a világ pénzügyi mozgatórugói. Kirúgás helyett a vezető bankok tisztségviselői 2009-ben kb. 143 000 dollárt keresnek, ami átlagosan kétezer dollárral haladja meg a 2007-es szintet.

A különböző szakmai szervezetek állásfoglalása szerint a hitelfelvétel korlátozása rendkívüli mértékben csökkentené azok számát, aki hitelhez juthatnak. Akiknek folyósítanának, azok is csak kisebb összegeket kapnának, így nem nyújtana megoldást az autóvásárlásban, és pláne nem egy ingatlan megvásárlásában. Mindazonáltal igaz az is, hogy a lakosság túlzottan el van adósodva – ugyanakkor a hitelezés beindítása fellendíthetné a gazdasági növekedést. Mindezt figyelembe véve a korlátozások bevezetése valószínűleg a recesszió elmélyítését szolgálná.

Az autóhitelek esetében sem jobb a helyzet. A Lízingszövetség álláspontja szerint nem fogadható el ilyen mértékű beavatkozás a piaci folyamatokba, közgazdaságilag nem indokolt a verseny ilyetén módon történő korlátozása.

Az autóhiteleknél 2009. január 1-jétől lépett életbe az a PSZÁF-ajánlás, amely minimum 20%-ban határozza meg az önrészt, és 8 évben maximalizálja a futamidőt. Már most látszik, hogy ez a szabályozás megtisztította a lízingcégek portfólióját. A PSZÁF-ajánlás életbe lépése óta sokkal kevesebb a bedőlő autóhitel.

Az elhúzódó pénzügyi válság miatt az emberek ezerszer is meggondolják, mielőtt hitelt vesznek fel, a statisztikák szerint arányaiban több lett a készpénzes vásárló. Manapság olyanok nem vesznek járművet, akik nulla százalékos önerővel hitelre vásároltak volna.

Egy átlagos autóhitel 2–2,5 millió forint volt korábban, míg az átlagos futamidő 5-6 éves. Ha a bevezetendő havirészlet-korlátozást vesszük, akkor egy átlagfizetéssel rendelkező igénylő devizahitel esetében (vegyük számításba, hogy az autóhitelek túlnyomó többsége deviza alapú) alig valamivel több mint 20,000 forintos havi részletet tud vállalni. Ld. autóhitel kalkulátor. Ez 8-900 ezer forintos hitelt jelent ötéves futamidővel számolva. Ennyiből nem lehet új autót venni, használtat is alig. Ha a minimálbérre bejelentetteket nézzük, még rosszabb a helyzet, hiszen ők havi 10,000 forintos hitelt tudnak csak felvenni, ami ötéves futamidővel számolva csupán néhány százezer forint, amiből kizárt, hogy új vagy nem túl öreg járművet lehessen vásárolni.

Az Athlon Zrt. fedezetlen gyorskölcsönök nyújtására rendelkezett tevékenységi engedéllyel, egyéb tevékenységgel, pl. betétgyűjtéssel nem foglalkozott.

Az Athlon Zrt.-t 2008 végén vásárolta meg Leisztinger Tamás vállalkozó, az igazgató a humánus intézkedéseiről ismert Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitány lett.

A korábban megkötött gyorskölcsönök szerződési feltételei, kondíciói továbbra sem változnak, minden érvényben marad. A felvett hitel törlesztőrészleteit az adósok az eddig megszokott módon fizetik vissza – amennyiben ennek nem tesznek eleget, a szerződésben illetve a jogszabályok által meghatározott következményekre számíthatnak a késve fizetők.

Az első ránézésre talán kissé barátságtalannak tűnő mutató logikáját könnyebb megérteni, ha mind a számlálóban (Adózott eredmény + Értékcsökkenési leírás + Hosszúlejáratú hitelek kamatai), mind a nevezőben (Hosszú lejáratú hitelek törlesztése + Hosszú lejáratú hitelek kamatai) átmenetileg figyelmen kívül hagyjuk a hosszúlejáratú hitelek kamatát.

Ezek után a számlálóban a képződő éves cash flow-t találjuk, amely az éven túli, tehát a későbbi jövedelmet megelőlegező hitelek törlesztésének rendeltetésszerű forrása. A nevezőben pedig a törlesztendő tőke marad.
A kérdés tehát az, hányszorosan fedezi az éves pénzjövedelem az éven túli hitelek esedékes törlesztését. A tört további része úgy értelmezhető, hogy ha a cég nyereséges, akkor a hosszúlejáratú hitelek kamatának
megfizetése biztosított, mert a kamat – a pénzügyi műveletek ráfordításai között – mint eredményrontó tényező már figyelembe lett véve.

Az adósságszolgálati fedezet alkalmazása során gondot okozhat, hogy a hitel törlesztésén felül esedékes fix kötelezettségek (pl. fizetendő bérleti díj) nem jelennek meg a törtben. Nem árt tudni, hogy a beszámoló tényadataiból számított mutató a jövőre vonatkozó előrejelzésekre különösen alkalmatlan: a hosszúlejáratú hitelek törlesztése, elsősorban a devizahitelekre gondolunk, nem feltétlenül egyenletes.

A cenzúra előterjesztésben az előterjesztő döntési javaslata is megjelenik. Ha pozitív, akkor az árazásra is ajánlást tesz.

A legtöbb hitelintézetnél a döntést az ún. cenzúrabizottság hozza, amely a bank munkatársaiból áll. Amennyiben a bizottság elutasító döntést hoz, annak okairól írásban tájékoztatják az ügyfelet. Jóváhagyó döntés esetén a bizottság meghatározza a szerződés összes feltételét (a hitel kondícióját): az engedélyezett hitelösszeget, a kamat mértékét, a törlesztés ütemezését, a kért biztosítékokat és minden más kikötést, amit szükségesnek tart.

Az összes feltétel kölcsönszerződési ajánlat formájában kerül vissza a hitelkérőhöz, aki azt elfogadás esetén cégszerűen aláírja. A köznapi szóhasználattól eltérően a bank és ügyfele közötti hitelkapcsolat a Ptk. alapján bankkölcsön-szerződéssel jön létre. Ha a cég az ajánlatot nem kívánja elfogadni, a vitatott feltételekről további tárgyalást kezdeményezhet, vagy más bankhoz fordulhat.