Banki Hitel Blog

pénzügyek, hitelek közérthetően

A CIB Bank létrejötte

augusztus13

A mai CIB bank elődje 1979. novemberében jött létre, Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt. néven. Dollár alapon kezdte meg működését, és kizárólagosan vállalati ügyfelekkel foglalkozott.

A Magyar Nemzeti Bankon kívül, számos vezető külföldi bankház is résztulajdonosa volt, ami biztos alapokra helyezte működését, és biztos pénzügyi hátteret biztosított. A CIB elődje az 1875. évi magyar részvénytársaság jog alapján került bejegyzésre. Tevékenységét a Pénzügyminisztérium engedélye alapján végezte, míg 1995. decemberében kereskedelmi bankká alakult. A kilencvenes évek első felében kizárólag konvertibilis valutában végzett banki műveleteket. A kétszintű bankrendszer bevezetése lehetővé tette, hogy az egyre növekvő magyarországi ügyfélkört kiszolgálva forintban tudja a bank kielégíteni a keresletet. Ezért a már meglévő Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt. mellett 1988-ban létrejött a CIB Hungária Bank Rt. Az 1997-ben végbement jogi- és strukturális változások következtében a kettő külön intézet feleslegessé vált, ezért 1998. január 1-i egyesülés révén a mai CIB Bank jött létre, ami egyaránt végez forint- és devizaműveleteket is. A termékpalettán szerepelnek lakossági és vállalati hitelek, CIB autóhitel, lízing, lakáshitel stb. Újabb szerkezet- és tulajdonosváltás következett 1999-ben, aminek következtében az olasz Banka Intesa vásárolta meg a magyar CIB bankot. További fúzió ment végbe az anyavállalatnál, így a Gruppo Banka Intesa vált Olaszország legnagyobb bankcsoportjává.

Autófinanszírozás ésszel

augusztus8

Úgy kellene bemutatni az autó finanszírozást, hogy egy laikus is megérthesse, milyen kockázatokat rejt magában, melyek azok a tényezők, amelyeket feltétlenül át kell gondolni az autóhitel felvétele, hovatovább már az autó kiválasztása előtt.

Erre azért lenne szükség, mert igaz ugyan, hogy a pénzügyi vállalatokra Magyarországon elég sok szabályozás vonatkozik, viszont még mindig találnak olyan kiskaput a autóhitel finanszírozók, pénzintézetek, amellyel vásárlásra bírják a lakosságot. Ha pedig a finanszírozók kihasználják ezeket a kis kapukat, akkor az ügyfelek számára kellene gátat szabni a felelőtlen költekezésben. De hogyan? Segíthet ebben a PSZÁF ajánlása? Vagy a finanszírozók önszabályozásra kényszerülnek?

Úgy tűnik, hogy a mai Magyarországon túl nagy a “hiteldemokrácia”, miközben sokan nincsenek is tisztában a legalapvetőbb pénzügyi fogalmakkal, mint például a hitel és lízing közötti különbséggel, a KHR-rel, és a kondíciókkal (THM, stb.). Miért ölthetett Magyarországon ilyen hatalmas méretet a hitelezés? Milyen a pénzügyi kultúránk egy fejlettebb országhoz (Ausztriához) képest? Van még miben fejlődnünk? Vagy egy egészséges növekedésnek lehetünk szemtanúi? Erre már a televízióban is választ kaphatunk, amikor is a több tízezer bedőlt banki ügyletről, visszavett autókról, szomorúra forduló emberi sorsokról hallunk. Nem tanulunk mások kárán?

Milyen irányban kellene elmozdulnia az autófinanszírozás egészének ahhoz, hogy sem a lakosságban sem pedig a pénzügyi vállalatok növekedésében ne essen csorba? Lehet olyan szabályozás, amely mindkét félre pozitív hatással lesz? Nagyon remélem, hogy igen – és természetesen nem a pénzügyi vállalatok miatt, hanem a lakosság miatt. Ha az idősebb generáció megélt hitel nélkül, akkor mi miért szeretnénk minden áron előre hozni fogyasztásunkat?

A lakosság körében azt kellene tudatosítani, hogy „ne vállaljuk túl magunkat”, nem pedig azt, amiről minden reklám szól: mi megérdemeljünk, hogy például egy új autónk legyen. Ezt mindenkinek saját magának kellene eldönteni, hogy tényleg “megérdemli-e”, vagy egyáltalán belefér-e a családi költségvetésbe. Az autóhitel kalkulátor használata nem lenne túl megerőltető. A média túl nagy hatással van ránk. Nem szabad mindent elhinni, amit a reklámokban hallunk, hiszen nem véletlenül vizsgálja őket a Gazdasági Versenyhivatal sem, csak sok esetben nem hallunk róla, hogyan tévesztenek meg minket a reklámokban (és nem egy példa lenne erre az autós reklámokkal kapcsolatban).

Autóhitel – csak körültekintően!

augusztus5

Az idegen forrásoknak (és itt most nem a földönkívüliekre gondolunk!) köszönhetően egyre többen vásárolnak új vagy használt autót – hitelből. Ám sokan közülük csak később döbbennek rá, hogy hiba volt az adott finanszírozási feltételek mellett megvenni a személygépkocsit.

Menjünk vissza egy kicsit az időben. Az én ismerőseim között is volt olyan, aki az autóhitel futamidejének lejárata előtt meg szeretett volna válni autójától, ám ez a hitel konstrukció miatt korlátokba ütközött. Ekkor kezdtem el az autófinanszírozással mélyebben foglalkozni. Szakújságokban kerestem a magyarázatát, miért olyan nehéz megválni az idegen forrásból finanszírozott, hiteles vagy lízingelt autóktól, hogyan lehetne ezt a problémát elkerülni?

Így találtam rá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 1/2007. számú vezetői körlevelére, amelyet a gépjármű hitelezéssel és autólízing, pontosabban gépjármű lízinggel foglalkozó pénzügyi intézmények vezetőinek címeztek. Ebben olyan javaslatok találhatók, amellyel érdemes lenne mindenkinek tisztában lennie, főként azoknak, akik autóvásárlás előtt állnak. Ezeket a javaslatokat szeretném részletesebben bemutatni.

A piaci szegmensben kialakult erős verseny miatt a pénzügyi intézmények olyan termékeket is kínálnak, amelyek a magasabb jövedelmezőség érdekében a kockázatok növekedését testesítik meg, illetve egyes pénzügyi intézmények, a maguk és ügyfelek közötti információs aszimmetriát, az ügyfelek kockázattudatosságának, pénzügyi ismereteinek hiányosságát kihasználva nyernek ügyfeleket.

Fogalmazták meg az alapproblémát a PSZÁF körlevelében. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a vevőtájékoztatás Magyarországon nem megfelelő, hiszen sem a pénzügyi intézményeknek sem az autókereskedőknek, sem az autóhitel közvetítőknek nem áll érdekükben, hogy ezen változtassanak, mivel ez az autó értékesítés ill. autóhitel kihelyezés nagymértékű visszaesésével járhat. Éppen ezért a vásárlóknak nagyon körültekintőnek kell lenniük, ha idegen forrást szeretnének igénybe venni a személygépkocsi megvásárláshoz (és itt megint csak nem a földönkívüliekről van szó). Az autóhitel kalkulátor használata is erősen javallott, komoly pénzügyi döntésről van szó, nem hagyatkozhatunk csak a reklámokban hallottakra.

Az autóhitel konstrukció minden egyes részletével külön kell foglalkoznunk. Sok kérdés merül fel a PSZÁF ajánlásával kapcsolatban: Tulajdonképpen miért volt szükség erre a körlevélre?

Lehet, hogy nem korrektek az ügyfelekkel a pénzügyi intézmények? Mennyire alkalmazzák a finanszírozók az ajánlottakat? Hogyan lehet biztosítani a javaslatok betartását? Milyen hatással lehet ennek alkalmazása vagy nem alkalmazása az autópiacra, autóhitel piacra?

Autóhitelek és kötelező biztosítás

december6

A kgfb-kampány lassan lezárulóban van, így meg lehet vonni a mérleget. Vajon jobban jártak-e az autósok az idén? Mennyien váltottak? Mekkora terhet kell viselni az autóhitel mellé, ha valaki megköti kötelező felelősségbiztosítását?

Mennyien lehetnek, akik nincs kgfb-jük? És mennyien lehetnek, akik nincs autóhitelük? Az idei kgfb-kampány, talán az emberek pénztelensége miatt, sokkal komolyabb tömegeket mozgatott meg, mint a tavalyi. Érdekes, hogy miközben például egy bank arra törekszik, hogy meglevő ügyfeleit megtarthassa (vagyis próbálnak megtenni minél többet azért, hogy egy másik bank nehogy elvigye autóhitel felvevő ügyfelét egy kedvező autóhitel-kiváltó kölcsönnel), addig a biztosítók nem erre utaznak.

Hogy ezt honnét lehet tudni? Egy gépjárműhitelnél, ha az adós nem tud fizetni, elkezdhet egyezkedni bankkal, futamidő-hosszabbítást kérhet, és ugyanígy, a sokkal rugalmasabb autólízingnél is sok lehetőség áll fenn, ha valaki bajba kerül. A bankok csak pénzt adnak, az autó a tulajdonosé, tehát a bank egy autókölcsön bebukása esetén nagyot bukhat, nem csoda, hogy igyekeznek minél többet megtenni, hogy ne valamilyen lepusztult autótelepen legyenek kénytelenek fillérekért eladni az autókat (nem mintha sajnálnám őket a bukás miatt), hanem amíg csak lehet, addig sajtolják az adósból a törlesztést. A lízingcégeknél kisebb a probléma, hiszen az autólízing cégek tulajdonában van az autó, és így, ha az adós nem fizet, akkor nem kell az autó megvételéről eladásáról gondoskodni: a lízingcég lenyeli az addig befizetett összeget, ráadásul az autót egyszerűen csak beviszik a telepükre, és akár már másnap újra lízingbe adhatják. De ők sem erre játszanak: mégis csak jobb, ha egy autóhitel vagy autólízing kifutja magát, és az adós rendesen fizet 8-10 évig.

A kötelező autóbiztosítás esetében a helyzet jól láthatóan nem ez. Hogy miért, arra csak a biztosítók korifeusai tudnának választ adni, minden esetre tény, hogy szinte minden autós találhat magának jövőre jobb ajánlatot, mint amilyet jelenlegi biztosítója nyújt.

Magyarul: a mostani biztosító kedvezményeire ráígér egy másik, miközben a másik árainak aláígér egy harmadik és így tovább. Az autósok nem vesznek el, csak átvándorolnak oda, ahol olcsóbban megkapják ugyanazt, mint másutt. Persze kérdés, hogy ha egy biztosító tavaly 20000 forintért kínálta a biztosítását, akkor idén, amikor a vezető egy kategóriával feljebb kerül, miért kerül a biztosítás ugyanarra az autóra többe.
Még szerencse, hogy az autóhitel kalkulátor nem így működik. Mi lenne, ha lenne egy központi regiszter, és aki jól fizet, nem csinál semmi rosszat, annak megemelnék a díját?

A svájci frank alapú hitel esetében persze ez valósággá vált, de rajtunk kívül álló okok miatt – nem „büntetésül” a határidőre befizetett összegekért. Kérdés lehet az autóhitelt felvevők vagy autólízinget fizetők részéről, hogy mikor lesz majd olyan, hogy jutalmazni fogják azokat, akik éveken át megbízhatóan fizetnek be mindent? Mikor engednek el valamennyit a tőkéből? Vagy a kamatokból? Mikor könnyítenek rajtuk? Sajnos a válasz: soha. A bankok nem jótékonysági intézmények, ha autóhitelről van szó, akkor pedig főleg nem.

Létezik legjobb autóhitel?

november24

Ha a legjobb autóhitelt keresi, akkor nem kell tovább szörföznie az interneten. Megtalálta Magyarország vezető autóhitel közvetítő cégét, ahol a legjobb hiteleket ajánljuk ügyfeleinknek, a legbarátságosabb ügyfélszolgálat működik, és a leggyorsabb az ügyintézés.

A gépjármű vásárlás első lépése még az autóhitel felvétele előtt a megvenni kívánt autó, teherautó, kisteherautó kiválasztása. A barátok, ismerősök, szakértők persze mind egészen mást mondanak, és a szerencsétlen autóvásárló végül már tényleg nem tudja, hogy hova, kihez kellene fordulnia, hogy megbízható információt kapjon. Probléma lehet, hogy új autót vegyen vagy régebbit. Ha használtat, akkor hány éveset?

Van, aki a három-négy éves autókra esküszik, mások szerint csak a 7-8 éves autó vásárolható meg nyugodt szívvel, mert azokon már minden hiba kijött, mindent ki is javítottak, ráadásul azokban még nincs annyi elektronika, ami elromoljon, tetemes javítási költségeket szakítva a tulajdonos nyakába. Ha valakinek autóhitelt kell felvennie (vagy valamilyen oknál fogva, bár nem kell, de mégis gépjármű hitellel szeretné megoldani a vásárlást), akkor az is egy külön szempont, hogy az autóhitel kalkulátor minél kevesebb havi törlesztést mutasson.

Ezen többféleképpen lehet segíteni: oldalunkon a legjobb autókölcsönöket találja, vagyis, ha minket megtalált az interneten, máris tett egy lépést az olcsó autóhitelek felé. Fontos még, hogy hosszú futamidőt válasszon, hiszen ez szintén csökkenti a törlesztést. Ha lízingelni szeretne, az önerő kisebb, értelemszerűen ekkor a nagyobb autólízing összeg többe fog kerülni, mintha már eleve nagyobb kezdőrészletet tenne az autóhitel mellé. Sok mindent mérlegelni kell tehát a kölcsön felvétele előtt. A használt autó vagy új autó kérdést is eldönti, hogy milyenek a leendő kocsitulajdonos anyagi körülményei, hiszen ha valakinek nincs elég készpénze egy drágább autóra, akkor az esetek nagy százalékában egy nagyobb autóhitelt sem fog tudni vállalni, mivel egy új Audi, Mercedes, Volvo vagy Lancia, BMW hitelének kigazdálkodásához havi súlyos tízezrekre van szükség. Ilyenkor tehát maradnak a nem presztízsmárkának vagy nem presztízsautónak számító Citroën, Peugeot, Fiat, Opel, Skoda vagy esetleg Dacia gépjárművek, vagy az olcsóbb kisteherautók (Hyundai, Kia), amelyek kiválóan ki tudják szolgálni utasaikat, bár az előbb felsoroltakhoz képest a minőségi különbség azért nyilvánvaló.

Ha tehát autóhitelre van szüksége, először is mérlegeljen, utána autó hitel kalkulátorunkkal számoljon, majd kössön olyan kompromisszumot, amelyet még elfogadhatónak tart, és a pénztárcája is megenged. Az igazi művészet valóban abban áll, hogy megtaláljuk, melyik az a legjobb autó, amely a legkevesebb autóhitelből megvehető. Az olcsó autóhitelt mi biztosítjuk, az autó kiválasztásában sajnos nem tudunk segíteni.

Kötelező, autóhitel

november18

Melyek a legfontosabb kritériumok, ha kötelező felelősségbiztosítást szeretne kötni? Értelemszerűen egyetlen kritérium létezik ilyenkor – a magyar kgfb-piac sajátságainak köszönhetően – mégpedig az, hogy a biztosítás minél olcsóbb legyen.

Az autóhitelek példáját tudnánk hirtelen felhozni, bár, mint látni fogjuk, a gépjármű hitelek és autó lízingelés területén valójában még egyértelműbb a helyzet: amelyik hitel vagy lízing olcsóbb, az jobb is.

De hogy ez, a gépjármű finanszírozás területén egyértelműen igaz mondat miért nem érvényes feltétlenül a sokkal kisebb tételeket megmozgató kgfb-piacon is? Azért, mert a biztosítások piacán sajnos kóklerek és csalók is előfordulnak, ami a hitelezésre és a lízingelésre nem jellemző. Az autóhitelek piacán csak komoly játékosok vannak, hiszen ezt a tevékenységet bankok végzik. Nem képzelhető el tehát, hogy autóhitelt akarunk felvenni, és végül mégsem kapunk. De ha valaki így is járna, az sem lenne különösebben kellemetlen, hiszen senki nem veszít egy fillért sem. Az autóhitel felvehető egy másik, kedvező – és valós – feltételeket kínáló pénzintézetnél is, legföljebb az idő és az energia ment pocsékba, amit a gépjármű finanszírozás megszerzésére fordított az ügyfél.

A kötelező biztosításnál azért merülhet fel a csalás lehetősége, mert itt az ügyfél fizet (míg az autóhitelnél vagy autólízingnél ugyebár a pénzintézet), és az ügyfélnek előre be kell fizetnie az éves díjat. Ilyen esetben tehát a csaló biztosító (emlékezzünk a MÁV-ra), vagy az a biztosító, amely komolytalan ajánlatokkal áll elő (KÖBE, példának okáért), elfuthat a pénzzel, és az ügyfél így hoppon marad.

Figyeljünk tehát a kedvező díjak mellett (amelyek persze nagyon is fontosak lehetnek, ha autóhitel is nyomja vállunkat, persze cégünk segít ebből is megtalálni a legolcsóbbat!) a biztosítóra is. Miközben az általunk kínált gépjárműhitelek természetesen megbízható banktól származnak, addig a KÖBE, TIR és egyéb biztosítók konstrukciói gyakran csak olyanok, mint a meszelt sír: kívülről jól néznek ki, de belül rohadnak.

Ügyeljen tehát, hogy milyen biztosítást köt a kampány idején, amikor már a kilowattok számítanak, nem pedig a köbcentik, és egyben felhívjuk a figyelmét, hogy a hitelek piacán sosincs nyugalom, így ott még inkább érdemes az ajánlatokat böngésznie! Ha úgy véli, erre nincs ideje, válasszon minket, és mi a legjobb ajánlatokat válogatjuk össze önnek!

« Régebiek