Banki Hitel Blog

pénzügyek, hitelek közérthetően

Bankok, hitelek 2010

január11

Nem is olyan régen még azt hallottuk olvastuk a sajtóból, hogy a gazdasági válság ugyan elért minket, azonban a hitelek felvételével feltehetően nem igen lesznek problémák. Talán mert felelősebb hitelfelvevők vagyunk, mint a nyugat-európaiak?

Vagy mert a bankok nem olyan ész nélkül helyezték ki a hiteleiket? Ezekre a kérdésekre csak hümmögő válaszok jöhettek, senki sem tudta, hogy miért gondolják úgy, hogy a magyar adósok tovább ki fognak tartani, mint máshol a világon, ahol rendszeressé váltak a kilakoltatások, az árverések – legyen szó házakról vagy autókról.

Mára azonban tudjuk, hogy a kezdeti időszak pozitív hírei után, amikor a bankos szakemberek is azt mondták, alig érezhetőek a problémák, nagyon kevesen kerülnek bajba a hiteleikkel, mára végleg és nagy erővel beütött a krach.

A visszavett autók száma emelkedik, ami a kisebb baj – persze annak, aki évekig fizette a kamatokat, és most elviszik tőle a háza utáni bizonyára második legértékesebb tulajdonát, ez a legnagyobb baj. De akkor mi van azokkal, akiknek a házát adják el?

Nos, ők is megérdemelnek talán valami mentőmellényt a milliárdokkal megtámogatott bankoktól, nem? Hát nem. A kilakoltatások ugyanúgy mennek, mintha semmi sem történt volna. Hogy sok bankárnak a börtönben lenne a helye, ahelyett, hogy másokat lakoltat ki, miután felvette néhány tízmilliós prémiumát, amiért a mi pénzünkből megmentette a bankot? Ugyan, micsoda antiszemita felvetés…

Mi lehet a gyógyszer az ingatlanok elárverezése ellen? Például tavaly augusztus óta az önkormányzatok megvehették volna azokat az ingatlanokat, amelyeknek a hitelét a bajba jutott adósok nem tudták törleszteni. Megvehették volna elővásárlási jogukkal élve, de NULLA darab lakást vettek meg ilyen formában az önkormányzatok. Kinek a hibája ez? Az önkormányzaté? Örülnek, ha a fűtést ki tudják fizetni. Már régen nincs szó fizetésemelésről, vagy olyan dolgokról, minthogy megfelelő pénzt kapjanak az önkormányzati könyvtárak vagy sportlétesítmények. A városok és falvak egyszerűen képtelenek fizetni. (Ha pedig tudnak, mert olyan gazdagok, akkor ott nem nagyon élnek olyanok, akiknek erre szüksége lenne. Telkiben nem sok árverésről hallani.)

Pedig tavaly 260 lakásból tették ki az utcára a lakókat, és egyetlen alkalommal sem mentették meg az önkormányzatok őket, mondván, hogy megveszik a lakást-házat, és utána bérbe adják a régi tulajnak. Pedig az önkormányzatok még hitelt is kapnánk ilyen célra. De azt vissza kell fizetni a semmiből, ami meglehetősen nehéz feladat.

Mi az egészből a tanulság? Az, hogy a válság legkeményebb hatásai is elérnek bennünket, nem szabad bízni abban, hogy bizonyos dolgok itt nem történhetnek meg.

És persze: az államnak és a bankoknak segíteni kellene, még jobban, mint ahogyan eddig tették. Az emberek már így is mérhetetlen gyűlölettel fordulnak azok felé, akik eljátszották a pénzünket a bankokban, majd a mi pénzünkből helyrerakták őket, és most semmiféle emberséget nem mutatnak. (Bár nálunk a bankmentés közel sem ért el olyan méreteket, mint külföldön, de hát a bankáraz csak bankár, akárhol is van, ilyen a tömegfilozófia.)

Egy hozzászólás  
  1. Horváth Tivadar 2010. május 3., 10:01

    Ez az egész mizéria ami itt folyik kész vicc!!Ha most megmentik a hitel felvevőket,az arculcsapás lenne azokkal szemben akik nem vettek fel hitelt!!A többség tudta,hogy nem tudná fizetni a költségeket,így nem is vett fel hitelt!!2 Olyan ismerősöm van akik 8 milliónál több pénzt vett fel,ELJÁTSZOTTÁK a pénz nagy részét!!Nagy lábon éltek kB fél évig…..

Nem fog megjelenni.

Website example

Hozzászólás: