Banki Hitel Blog

pénzügyek, hitelek közérthetően

A CIB Bank létrejötte

augusztus13

A mai CIB bank elődje 1979. novemberében jött létre, Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt. néven. Dollár alapon kezdte meg működését, és kizárólagosan vállalati ügyfelekkel foglalkozott.

A Magyar Nemzeti Bankon kívül, számos vezető külföldi bankház is résztulajdonosa volt, ami biztos alapokra helyezte működését, és biztos pénzügyi hátteret biztosított. A CIB elődje az 1875. évi magyar részvénytársaság jog alapján került bejegyzésre. Tevékenységét a Pénzügyminisztérium engedélye alapján végezte, míg 1995. decemberében kereskedelmi bankká alakult. A kilencvenes évek első felében kizárólag konvertibilis valutában végzett banki műveleteket. A kétszintű bankrendszer bevezetése lehetővé tette, hogy az egyre növekvő magyarországi ügyfélkört kiszolgálva forintban tudja a bank kielégíteni a keresletet. Ezért a már meglévő Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt. mellett 1988-ban létrejött a CIB Hungária Bank Rt. Az 1997-ben végbement jogi- és strukturális változások következtében a kettő külön intézet feleslegessé vált, ezért 1998. január 1-i egyesülés révén a mai CIB Bank jött létre, ami egyaránt végez forint- és devizaműveleteket is. A termékpalettán szerepelnek lakossági és vállalati hitelek, CIB autóhitel, lízing, lakáshitel stb. Újabb szerkezet- és tulajdonosváltás következett 1999-ben, aminek következtében az olasz Banka Intesa vásárolta meg a magyar CIB bankot. További fúzió ment végbe az anyavállalatnál, így a Gruppo Banka Intesa vált Olaszország legnagyobb bankcsoportjává.

Téma: Autóhitel

Nem fog megjelenni.

Website example

Hozzászólás: