Banki Hitel Blog

pénzügyek, hitelek közérthetően

Pozitív adóslista, pozitív BAR-lista

június18

A pozitív adóslista vezetését továbbra sem lehet kötelezővé tenni Magyarországon az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok miatt – mondta Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy pénteki, budapesti szakmai konferencia sajtótájékoztatóján.

Negatív adóslistát kötelező vezetni már néhány éve. Erről tudunk, ez a KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) vagy BAR (Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer) lista.

Ezen a listán olyan személyek szerepelnek, akik vagy visszaélést követtek el hitelbírálat folyamán. Nem a saját nevükben, vagy fals adatokkal próbáltak kölcsönhöz jutni. A lista fő összetevője pedig azon személyek, akik 90 napot meghaladóan, legalább a mindenkori minimálbér összegével, vagy azt meghaladó kifizetetlen tartozással bírnak. Ez lehet hiteltartozás – kölcsöntörlesztés -, de akár egy magasabb, ki nem fizetett telefonszámla is. A 90 nap alatt az egy szolgáltatónál „szerzett” ki nem fizetett számlák összegei összeadódnak.

Újabban azt lehet hallani sok helyütt, hogy az állam és a pénzügyi finanszírozó szektor a felelős hitelezés tartja elsődleges szempontnak.

Ez szigorúbb bírálatot és bővebb, részletesebb tájékoztatást jelent a gyakorlatban, a hitel nem kívánt következményeire felhívva a figyelmet. Ez lehet ugye BAR vagy KHR listára kerülés, mely nehezíti a későbbi hitelfelvételt, de lehet a fedezetként ajánlott gépkocsi, motorkerékpár vagy ingatlan elárverezése is. Megjegyzendő, hogy az ingatlanhitel kapcsán, az ingatlanárverezéseket illetően az Orbán-kormány moratóriumot fog bevezetni, azaz haladékot kapnak a fizetni nem tudó ügyfelek. Nagyobb kár volna ugyanis országos és szociális szinten a lakás elvesztése, mint ez a köztes megoldás.

Tehát felelős hitelezés. De egy pozitív adóslista nem épp ennek ellenkezőjével hatna? Igaz, egy újabb bírálati szempontot kapunk, de végeredményben akár negatív hatása is lehet, tekintve, hogy aki ezen a pozitív listán szerepel, a múltbéli viselkedését és szociális, társadalmi helyzetét alapul véve ugyan jó adós volt, de elképzelhető, hogy azóta ez változott, és a lista bevezetésével ezt a változást kevésbé fogják vizsgálni, mondván, ő egyszer már bizonyított. Az igazolható, valós jövedelmet kellene vizsgálni, akár több évre visszamenőleg is, stabil pénzügyi hátteret keresve. Családosokat a sorban előre téve, hisz akinek gyermeke, gyermekei vannak, valószínűsíthetően nagyobb felelősséggel kezeli pénzügyei alakulását.

Bankadó 2010

június8

2005 óta több ízben vetettek ki pótadót a bankokra a kormányok. Előbb Draskovics Tibor pénzügyminiszteri minőségben, majd Gyurcsány Ferenc kormányfői voltában vetett ki átmeneti, időszakosra tervezett plusz terhet a Magyarországon működő hitelintézetekre. A korábbi extra profit adók évente 20 milliárd forint körüli bevételt hoztak a költségvetésnek.

A bank szektor 2009-ben hozzávetőlegesen 257 milliárd forint adózás előtti profitot termelt, azaz a 100 milliárd tervezett behajtással a nyereség legalább egyharmadára tartana igényt kormány. Többek között ebből fedezné a lakossági és más jellegű társasági adócsökkentés által kieső pénzeket az államkassza. Érdekesség, hogy a teljes 257 milliárd forintnyi profitból 194 milliárd forintot az OTP Bank egymaga tudhat magáénak, vagyis a bankadó a Csányi Sándor által vezetett bank számára jelentené a legnagyobb kiesést.

Kiemelendő, hogy az extra elvonás azért extra elvonás, mert a kivétel nélküli minden gazdasági társaságit és gazdálkodó szervezetet terhelő 19 százalékos társasági adón túl fizetendő. Ezzel együtt a pénzintézetek profitjának nagyjából 50 százalékát tenné zsebre az állam.

Ismét lépcsőshátú VW Polo

június6

Hosszú idő után ismét lépcsőshátú középkategóriás, már-már nem is kisautót gyárt a VW. Azonban a korábbi találgatások ellenére mégsem VW Vento név alatt fog futni.

A lépcsős hátúhoz megfizethető áron juthatunk hozzá. A kisautót elsőként Oroszországban mutatják be, s ott is indul elsőként a sorozatgyártás is – véleményünk szerint ez tovább fog bővülni, ez a kategória és a márkanév másutt is várhatóan nagy népszerűségnek fog örvendeni.

Az új VW Polot valóban csak megszokásból hívhatjuk kisautónak, hiszen méreteiben jócskán meghízott, nem csak a hosszát tekintve. Ennélfogva valójában egy kompakt családi szedánnal állunk szemben, jócskán tágasabb csomagtérrel csapott hátú rokonainál. A tengelytáv 80 mm-rel nyúlt meg, egészen pontosan 2,55 méterre, ezt az adatot figyelembe véve nagytestvérével, a VW Golf-fal hasonlítható már össze, 4,38 méteres hosszával pedig le is körözi nagytestvérét. A szélessége maradt 1,7 méter, s az 1,46 méteres magasság sem változott a kisebb, csapotthátú Polo változatokhoz képest. A futómű tervezése az orosz útviszonyokhoz igazodik, ennél fogva a hasmagassága is 1,5 cm-rel megnőtt. Az új sedan Polóba a már bevált 1,6 l-es, 105 hp-s Volkswagen-motort szerelték, amely egy ekkora karosszériával különösebb nehézségek nélkül elboldogul. Alapfelszereltségként ötsebességes manuális váltó jár hozzá, de extraként hatfokozatú Tiptronic automata váltóval is használhatjuk.

Arról egyelőre nem közöltek adatokat, hogy a sedan Polo-t Kelet-Európa mely részein fogják még bevezetni, eljut-e Magyarországra is az autó. Az új Polo sorozatgyártását Kalugában kezdik, mely Moszkvától 160 kilométerre levő található. Az orosz átlag árakhoz képest nem lesz olcsó mulatság, de a tervezett 399 ezer rubeles kisautó– magyar fizetőeszköz szerint 2,87 millió forint – Magyarországon minden bizonnyal kelendő lenne minden előnyével és hátrányával együtt.