A vállalati hiteligénylő jó ügyfélminősítése még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a bank a konkrét hitel kérelmet teljesítésre érdemesnek ítéli.

Inkább “belépőnek” tekinthetjük a további procedúra felé. Az ügyletminősítés során éppen azt szokták megvizsgálni, hogy az összes rendelkezésre álló információt figyelembe véve a kért célra érdemes-e hitelt folyósítani, a hiteligény pénzügyileg és gazdaságilag mennyire megalapozott, és – ami a banknak talán a legfontosabb – biztosított-e a törlesztés. A vállalati ügyletminősítés nem ér véget a törlesztőképesség ellenőrzésével, hanem – a kért hitel jellegéhez igazodó – egyéb elemzéseket is magában foglal. Helyszíni szemlével is ki szokták egészíteni, hogy a bank ügyintézője minél alaposabban megismerkedhessen partnerének gazdálkodásával. A hitelbírálattal párhuzamosan a kért hitelt kockázati szempontból is elemezni szokták. Ez az elemzés a hitel fajtájától és összegétől függő mélységű. Célja mindazon tényezők feltárása, melyek a törlesztést és a kamatok fizetését veszélyeztethetik. Ilyen tényezők pl. a gazdasági környezet változása (ezen belül az árfolyamok, az adórendszer, az ágazati fejlődés), a piaci pozíció módosulása (kereslet, kínálat, helyettesítő termékek térhódítása), új környezetvédelmi előírások hatálybalépése stb. A kockázatelemzést egyes hitelintézeteknél maga a hitelügyintéző, máshol külön erre a célra kialakított szervezeti egység munkatársa végzi.

Vajon mi lesz az államadóssággal a választási évben, a választások után? Mi várható? Csökkenni fog? Nőni fog? Mindenre van esély, senki sem tudja a forgatókönyvet, a győztes Fidesz pedig hallgat. Ez azt valószínűsíti, hogy nem a legrózsásabb forgatókönyv fog megvalósulni.

Az ellenzéki párt oldaláról hallható nagyon csönd bizony azt valószínűsíti, hogy a Fidesz vagy nem tud mit kitalálni, vagy nem mer ígérni, vagy megvárja, hogy milyen csontvázhegy dől ki a szekrényből. Tulajdonképpen ennek nincs jelentősége, a lényeg, hogy mindenképpen nagy a csönd, és senki sem tudja, mi várható.

Ha autentikus embertől akarunk idézni, akkor talán Matolcsy György megtenné, de mit idézzünk tőle? Azt, hogy a jelenlegi államadósságot megfelezzük? Egy-két év alatt – mondta az egykori miniszter.
Ez minden bizonnyal vágyálom, és amúgy is, hogyan vállalhatna ilyesmit az a jobboldali párt, amely minden szavával azt reklámozza, hogy visszaállítja a régi világot, mindent visszaad (a vagyonadót kamatostul), stb. Szép szavak ezek, meg az egymillió munkahely 10 év alatt. De vajon a recessziós környezetben hány év megy el úgy, hogy nem tudnak új munkahelyeket teremteni? Honnét várnak befektetőt? Vagy, ha itthonról akarják megoldani, akkor ugyan ki fog bármibe belevágni, új munkaerőt felvenni ebben a helyzetben? Melyik az a sikerágazat, amely szinte korlátlan mértékben felvenné a teljesen képzetlen, vagy nagyon alulképzett munkaerőt – akik a legnagyobb részét teszik ki a munkanélkülieknek. Vagy eljön az a kor, amikor hirtelen rengeteg hatelemis munkavállalóra, valamint filozófusra és bölcsészre lesz szükség?

Mivel is lehetne az államadósságot jelentős mértékben csökkenteni? Elemzők szerint első sorban azzal, ha a meglevő adósságállomány már nem nő tovább. Ennek a szinten tartásáról, vagyis arról, hogy nem veszünk fel újabb hiteleket, sajnos szó sem lehet, mivel ez teljesen irreális követelmény vagy ígéret lenne. De hogy szigorú, fegyelmezett költségvetési politikával megelőzhetőek a további nagy hitel felvételek, bizonyos.
Ezek mellett azonban el kellene kezdeni minél többet visszafizetni az államadósságból. Ennek a legjobb módja, ha a forint erősödik, és így egyre kevesebbe kerül a hitel törlesztése.

És nem szabad kihagynunk még egy fontos szempontot: a kormány iránti bizalom helyreállításával (amelyet már a mostani kabinet elkezdett, de a következőnek létfontosságú, hogy folytassa) a gazdasági háttér lehet olyan, amely csökkenteni tudja mindenféle mechanizmusokon keresztül az államadósságot vagy direkt, vagy indirekt módon. Sajnos a magyar államnak az elmúlt évek teljesen rossz gazdaságpolitikája miatt csak nagyon magas kamatra adnak hitelt a külföldi intézmények, államok stb., így ezzel is meg kell küzdeni.
Az euró bevezetésének dátuma, illetve maga a tény, hogy bevezetjük a közös valutát, szintén sokat lendíthet az államadósság javuló helyzetén.

Az eurót akár 2014-ben be lehetne vezetni, ha a következő kormány is el lesz tökélve, hogy az eddigi nagyon szigorú költekezést fenntartja. Valószínű, hogy az euró bevezetésének minden körülményét így sem tudnánk teljesíteni, de esetleg a folyamatosan javuló tendenciát látva az unióban megengednénk, hogy bevezessük a közös fizetőeszközt, és megelőlegeznék a bizalmat irányunkban. Ha egy céldátumot sikerülne kijelölni, a forintban fizetendő kamatteher a nemzeti valuta pozíciójának folyamatos erősödése miatt szintén egyre csökkenne.

A karácsonyi szezon mindig a vásárlásról szól, de tavaly kissé csökkent a felvett kölcsönök összege. Egyes hitel intézetek karácsony körüli forgalma 20%-kal esett vissza a 2008-as szinthez képest, és nem csak a kölcsönök piacán voltak kénytelenek csökkenést regisztrálni: a folyószámlakölcsönök és a hitelkártya-igénylések is visszaesést mutattak. Az áruhitelek piacán jelenlevő szereplők úgy vélik, az idén a labdarúgó VB lehet az az esemény, amely felpörgetheti a piacot. A legnagyobb fociszurkolók ugyanis a nagy világesemény előtt hajlamosak új televíziót vagy akár komplett házimozirendszert vásárolni, hogy a nagy futballünnepet minél jobb minőségben élvezhessék. Kérdéses természetesen, ha a karácsony nem sok jót hozott az áruhitel frontján, akkor a nyári seregszemle vajon kedvez-e a kölcsönfelvételeknek.

Nem is olyan régen még azt hallottuk olvastuk a sajtóból, hogy a gazdasági válság ugyan elért minket, azonban a hitelek felvételével feltehetően nem igen lesznek problémák. Talán mert felelősebb hitelfelvevők vagyunk, mint a nyugat-európaiak?

Vagy mert a bankok nem olyan ész nélkül helyezték ki a hiteleiket? Ezekre a kérdésekre csak hümmögő válaszok jöhettek, senki sem tudta, hogy miért gondolják úgy, hogy a magyar adósok tovább ki fognak tartani, mint máshol a világon, ahol rendszeressé váltak a kilakoltatások, az árverések – legyen szó házakról vagy autókról.

Mára azonban tudjuk, hogy a kezdeti időszak pozitív hírei után, amikor a bankos szakemberek is azt mondták, alig érezhetőek a problémák, nagyon kevesen kerülnek bajba a hiteleikkel, mára végleg és nagy erővel beütött a krach.

A visszavett autók száma emelkedik, ami a kisebb baj – persze annak, aki évekig fizette a kamatokat, és most elviszik tőle a háza utáni bizonyára második legértékesebb tulajdonát, ez a legnagyobb baj. De akkor mi van azokkal, akiknek a házát adják el?

Nos, ők is megérdemelnek talán valami mentőmellényt a milliárdokkal megtámogatott bankoktól, nem? Hát nem. A kilakoltatások ugyanúgy mennek, mintha semmi sem történt volna. Hogy sok bankárnak a börtönben lenne a helye, ahelyett, hogy másokat lakoltat ki, miután felvette néhány tízmilliós prémiumát, amiért a mi pénzünkből megmentette a bankot? Ugyan, micsoda antiszemita felvetés…

Mi lehet a gyógyszer az ingatlanok elárverezése ellen? Például tavaly augusztus óta az önkormányzatok megvehették volna azokat az ingatlanokat, amelyeknek a hitelét a bajba jutott adósok nem tudták törleszteni. Megvehették volna elővásárlási jogukkal élve, de NULLA darab lakást vettek meg ilyen formában az önkormányzatok. Kinek a hibája ez? Az önkormányzaté? Örülnek, ha a fűtést ki tudják fizetni. Már régen nincs szó fizetésemelésről, vagy olyan dolgokról, minthogy megfelelő pénzt kapjanak az önkormányzati könyvtárak vagy sportlétesítmények. A városok és falvak egyszerűen képtelenek fizetni. (Ha pedig tudnak, mert olyan gazdagok, akkor ott nem nagyon élnek olyanok, akiknek erre szüksége lenne. Telkiben nem sok árverésről hallani.)

Pedig tavaly 260 lakásból tették ki az utcára a lakókat, és egyetlen alkalommal sem mentették meg az önkormányzatok őket, mondván, hogy megveszik a lakást-házat, és utána bérbe adják a régi tulajnak. Pedig az önkormányzatok még hitelt is kapnánk ilyen célra. De azt vissza kell fizetni a semmiből, ami meglehetősen nehéz feladat.

Mi az egészből a tanulság? Az, hogy a válság legkeményebb hatásai is elérnek bennünket, nem szabad bízni abban, hogy bizonyos dolgok itt nem történhetnek meg.

És persze: az államnak és a bankoknak segíteni kellene, még jobban, mint ahogyan eddig tették. Az emberek már így is mérhetetlen gyűlölettel fordulnak azok felé, akik eljátszották a pénzünket a bankokban, majd a mi pénzünkből helyrerakták őket, és most semmiféle emberséget nem mutatnak. (Bár nálunk a bankmentés közel sem ért el olyan méreteket, mint külföldön, de hát a bankáraz csak bankár, akárhol is van, ilyen a tömegfilozófia.)

A mezőgazdaság fejlesztésére, mint ismeretes jelentős forrásokat különít el az Európai Unió. Ezekből a forrásokból meghatározott feltételek esetén lehet kifizetéseket teljesíteni.

Az Egyesült Királyságban a mezőgazdaság szerepe jelentős, ezt az is bizonyítja, hogy egyrészt vidékfejlesztés, másrészt mezőgazdasági támogatás címen évente óriási összegeket osztanak szét az angol farmerek között: 2000-ben és 2001-ben összesen 40.000 farmernek 863 millió fontot fizettek ki a szántóföldi területek támogatására, rostlentámogatásra pedig 600 farmernek összesen 8 millió fontot. Főszabály az uniós források felhasználásánál, hogy ugyanarra a földterületre csak egy címen lehet támogatást igényelni. Amint azt az alábbi eset bizonyítja, ez nem mindig teljesül – hála a felhasznált támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzés hiányosságainak.

Joseph Bowden és fia hosszú ideje 140 hektáros földterületen gazdálkodott az Eastacombe-i farmjukon Heatonban, Barnstaple közelében Észak Devonban. Gabonaféléket, répát, olajosmagvakat és lenmagvakat termeltek részben saját, részben bérelt területeken. Bowden maga intézte a farmmal kapcsolatos adminisztráció nagy részét, többek között a közös agrárpolitikai támogatások igénylését, és az ehhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat. 1994 és 1996 között Bowden több alkalommal egyszerre két címen is igényelt támogatást az Európai Unió strukturális alapjaiból. Az összeget egy gabonatároló építésére kívánta fordítani, amely időközben leégett, és azt a biztosító által kifizetett biztosítási díjból építette újra. Saját állítása szerint természetesen a tűzben, amelynek eredetét nem tudták bizonyítani, gabonaterményei is elégtek. Bowden, mivel a termés értékesítésére előre szerződést kötött, szintén jelentős kártérítést kapott a biztosítótól. A 2002 novemberében lezárult ügyben a vád agrárpolitikai támogatások jogtalan igénybe vétele, kísérlet támogatások jogtalan igénybevételére, hamis számlázás és biztosítási csalás volt. A vádpontok közül a hamis számlázást nem tudták bizonyítani, de a többi vádpontban a bizonyítékok elegendőek voltak arra, hogy a farmert letöltendő börtönbüntetésre ítéljék. Remélhetőleg a feltárt hiányosságok megszüntetésére is megtörténnek a megfelelő intézkedések, hiszen a korrupció elleni küzdelem immár közösségi szinten folyik.