Egy vállalkozásba történő befektetést, mint döntést egészen biztosan, minden esetben megelőz egy részletes elemzés, még akkor is, ha a befektetés nem jár együtt a többségi tulajdon megszerzésével.

Részletekbe menő elemzés készül akkor is, ha már birtokoljuk a gazdálkodó egységet, de feladatunk vállalkozás üzleti tervének összeállítása. Ez bizonyosan – az újonnan induló cégeket kivéve – a korábbi működés értékelésével, tapasztalatainak leszűrésével kezdődik. A terv szakmai megalapozásához jóformán elengedhetetlen a tervidőszakot megelőző két-három üzleti év sokoldalú, aprólékos analízise; a gazdálkodás színvonalának, hatékonyságának, a vállalkozás vagyoni és pénzügyi helyzetének vizsgálata.

Egy vállalat gazdálkodását sokféle céllal és változatos módszerekkel lehet elemezni. A fundamentális elemzéshez, valamint az üzleti terv összeállításához szükséges elemzés alapvetően az előző időszakok számviteli beszámolóinak értékelésére koncentrál.

A hitelügyintéző összeállítja azt az anyagot, amely alapján az illetékes banki testület, az ún. cenzúrabizottság döntést hozhat. Ez az anyag a cenzúra előterjesztés, amely tartalmazza a hitelkérelemmel kapcsolatos valamennyi lényeges külső, többnyire magától a kérelmező ügyféltől kapott és belső információkat: az adósminősítés, a fedezetértékelés, és az ügyletminősítés eredményeit és legfontosabb megállapításait.

A cenzúra előterjesztésben az előterjesztő döntési javaslata is megjelenik. Ha pozitív, akkor az árazásra is ajánlást tesz.

A legtöbb hitelintézetnél a döntést az ún. cenzúrabizottság hozza, amely a bank munkatársaiból áll. Amennyiben a bizottság elutasító döntést hoz, annak okairól írásban tájékoztatják az ügyfelet. Jóváhagyó döntés esetén a bizottság meghatározza a szerződés összes feltételét (a hitel kondícióját): az engedélyezett hitelösszeget, a kamat mértékét, a törlesztés ütemezését, a kért biztosítékokat és minden más kikötést, amit szükségesnek tart.

Az összes feltétel kölcsönszerződési ajánlat formájában kerül vissza a hitelkérőhöz, aki azt elfogadás esetén cégszerűen aláírja. A köznapi szóhasználattól eltérően a bank és ügyfele közötti hitelkapcsolat a Ptk. alapján bankkölcsön-szerződéssel jön létre. Ha a cég az ajánlatot nem kívánja elfogadni, a vitatott feltételekről további tárgyalást kezdeményezhet, vagy más bankhoz fordulhat.

Normális körülmények között a monitoring folyamat a hiteligénylő szerződésének megfelelő teljesítésével ér véget.

A szerződéstől eltérő teljesítés esetén a bank először a rendelkezésére álló biztosítékok közvetlen érvényesítésével (pl. óvadék, opció, kézizálog) igyekszik kárpótolni magát a meg nem fizetett kamat, ill. az elmaradt tőketörlesztések miatt. Ha ez az út nem vezet eredményre, vagy a követelések maradéktalan megtérülését nem biztosítja, rendszerint akkor kerül sor közvetett érvényesítésre (végrehajtási eljárás), esetleg a fennmaradt követelés eladására, vagy leírására.

Egy vállalkozás jövedelmezőségének elemzésekor külön vizsgálni szokták, hogy az adózás előtti eredmény mennyiben származik az üzemi tevékenységből, a pénzügyi műveletekből ill. a rendkívüli tételekből.

Mind a termelő, mind a kereskedő típusú cégeknél az tekinthető „egészségesnek”, normálisnak, ha az eredmény zöme az üzemi tevékenységből ered. Ha a pénzügyi műveletek eredménye jelentős részarányt képvisel, akkor is figyelmet érdemel, ha értéke pozitív, de akkor is ha negatív.

Jelentős pozitívumnál vagy az üzemi tevékenység nem kellően jövedelmező, vagy a jövedelem nem ott keletkezik, ahol a tevékenység alapján képződnie kéne. A jelentős negatív részarány a magas kamatfizetésre, a túlzott eladósodásra utalhat. Ilyenkor az üzemi tevékenység során képződő eredmény zömét a hitelezőknek kell átengedni.

Szintén kedvezőtlen jel, ha a nyereség számottevő részben a rendkívüli műveletekből ered, mert ezek megismétlődése a jövőben nem várható.

A bankok hiteligénylő partnereiket azok hitelképességét jelző osztályok valamelyikébe szokták besorolni.

A folyamatot korábban adósminősítésnek nevezték. Az osztályozást minden bank saját ügyfél- és partnerminősítési szabályzatára alapozva végzi el.

A vállalkozások körébe tartozó hiteligénylőket öt, vagy annál több adósosztály valamelyikébe sorolják

• részben gazdálkodási adataikból (néha terveikből) számított mutatók, mérhető ismérvek,
• részben pedig egyéb nem számszerűsíthető kritériumok (ún. “szubjektív szempontok”) alapján.

Az adósminősítés kötelező minden hiteligénylőre (valamint azokra, akikkel szemben a hitelintézet kockázatot
vállal) még a hitelnyújtás, illetve a kockázatvállalás megtörténte előtt. A minősítést legalább évente egyszer
felül kell vizsgálni.

A minősítés során a banknak meg kell vizsgálnia reménybeli ügyfele gazdálkodásának számszerűsíthető ismérveit, ezen belül

• tőkeellátottságát,
• likviditását,
• jövedelmezőségét és
• adósságszolgálat-viselő képességét

kifejező mutatókat, továbbá minden más olyan mutatót, melyek alakulását a besoroláshoz szükségesnek tartja, pl. eszközök forgási sebessége, cash flow szerkezet, nettó forgótőke-ellátottság, eladósodottság mértéke.

A lízing eredete meglehetősen régre, egészen az ókorig nyúlik vissza, hiszen a bérleti megállapodások előnyeit igen korán felismerték.

Az igények fejlődésével ez az egyszerű bérleti megoldás sajátos finanszírozási
szolgáltatásokkal bővült ki annak érdekében, hogy a tőke pótlása mindkét fél – a finanszírozó és a finanszírozott – számára további előnyöket biztosíthasson.

A lízing legújabbkori történelme a II. világháborúban az Egyesült Államok által a szövetségeseknek
nyújtott támogatással kezdődött, ebből vált a lízingelés mára az egyik legdinamikusabban fejlődő üzletággá (ingatlanlízing, autólízing).

A lízingforgalom nemzetközi bővülésének üteme nemcsak e finanszírozási konstrukció szükségességét
bizonyítja, de sikerességének is jó fokmérőjéül szolgál.