bankihitel.hu logó Gyorshitel saját autóra
Hitelkalkulátor
Hitelkalkulátor
Gyorshitel ügyintézés
Autóhitelek szerződéskötési díj nélkül
Fiókkereső

Püspökladány

Titulus: Regionális autóhitel

Püspökladány Hajdú-Bihar megye nyugati, a Tiszántúl középső részén található. Tipikus alföldi város, három tájegység találkozásánál fekszik: a Hortobágy, a Nagykunság és a Nagy-Sárrét.

Már időszámításunk előtt lakott terület volt. Ezt bizonyítják az ásatások eredményei is, a Kincses-dombon körülbelül négyezer éves katakomba sírokat találtak, melyek egyedülállóak egész Európában. A település első írásos említése 1351-ből való. A Rákócziak tulajdonában is volt egykor a város, tőlük származik a református templomban lévő Rákóczi-harang. A tizenkilencedik századig a település többször elpusztult, majd benépesült, így a fejlődés lassú volt. 1847-ben kapta meg a vásártartási jogot, így a mezővárosi rangot is. A város egyik nevezetessége a Püspökladányi Gyógyfürdő. A település vizét 1987-ben minősítették gyógyvízzé. Számos természetvédelmi terület is található a térségben. Például az Erdészeti Tudományos Intézet Kísérleti Állomása és a Farkas-szigeti Arborétum. A szikkísérleti erdő egyedülálló látnivaló.

AUTÓHITEL KALKULÁTOR »

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy ha autóhitelt szeretnének felvenni, akkor az, sok ügyintézéssel, utazással jár. Ez nem teljesen így van, hiszen autóhitel, gyorskölcsön vagy autólízing esetében Önnek csak annyi a teendője, hogy felkeres minket és ránk bízza hitelének intézését. Manapság már nem akadály a távolság sem, ha Ön nem budapesti lakos, hanem például Püspökladányban él, akkor sem kell emiatt aggódnia. Modern mobilbankár szolgáltatásunknak köszönhetően nem Önnek kell utaznia, hanem mi megyünk házhoz, otthonába vagy munkahelyére. Mindössze annyit kell tennie, hogy a honlapunkon található autóhitel kalkulátor linkre kattint, kitölti, majd visszaküldi az ott található űrlapot. Ezt követően kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot egy napon belül. Cégünk érdeke, hogy ügyfeleinknek a lehető legkényelmesebb és leggyorsabb szolgáltatást biztosítsuk. Az ügyintézés nagy része megoldható telefonon és interneten keresztül. A szükséges dokumentumokat pedig emailben vagy faxon is elküldheti nekünk. A szerződést pedig pár napon belül elviszi munkatársunk arra a helyre, ahova Ön szeretné.