bankihitel.hu logó Gyorshitel saját autóra
Hitelkalkulátor
Hitelkalkulátor
Gyorshitel ügyintézés
Autóhitelek szerződéskötési díj nélkül
Fiókkereső

Pomáz

Titulus: Regionális autóhitel

Pomáz a Szentendrei kistérségben, Pest megyében található. A Pilis-hegység kapujának szokták hívni. Már az ősidők óta lakott terület, a rómaiak előtt szkíták és kelták éltek itt.

Első írásos említése Vak Bélától származik 1138-ból. Számos csapás érte a települést, 1348-ban árvíz pusztított, majd pestis járvány, melynek következtében sokan meghaltak. 1364-ben ismét árvíz, majd újabb pestis tizedelte meg a lakosságot. A tizenötödik század elején épült fel a Kliszai királynői vár és templom, amely inkább egy többszintes palota volt, mint vár. A császári erők viszont felrobbantották az épületet, több másikkal együtt, azért, hogy 1701-ben Rákóczi seregei ne használhassák őket védelmi célra. A vár romjai mellett találták meg Pomáz legrégebbi temetőjét. A tizenhetedik század elején a Bornemissza családnak jelentős szerepe volt Pilis vármegye társadalmi és hivatali életében. Ennek oka, hogy mindkét fél, a keresztények és a törökök is elismerték. A lakosság leginkább mezőgazdasággal foglalkozott, elsősorban szőlő- és gyümölcstermesztéssel. A tizennyolcadik századtól lett egyre jelentősebb a kézműves ipar. Pomáz 2000-ben kapott városi rangot.

AUTÓHITEL KALKULÁTOR »

Modern mobilbankár szolgáltatásunknak köszönhetően nem számít, ha Ön Pomázon lakik és autóhitelt szeretne felvenni. Nálunk nem akadály a távolság, ügyfeleinknek nem kell személyesen befáradniuk irodánkba, ha autóhitelt, autólízinget vagy gyorskölcsönt szeretnének. A szerződést mi visszük házhoz, az Ön által megjelölt helyre, otthonába vagy akár munkahelyére. Ha nem elégedett jelenlegi hitelével és szeretné egy kedvezőbbre cserélni, akkor is forduljon hozzánk bátran, mi ebben is a segítségére leszünk. Ha ajánlatot szeretne kérni, mindössze annyit kell tennie, hogy a honlapunkon lévő autóhitel kalkulátor linkre kattint, kitölti és visszaküldi az ott található űrlapot. A beérkezést követően munkatársunk egy napon belül felkeresi Önt és megbeszélhetik a részleteket. A dokumentumokat pedig, melyek a hitelbírálathoz szükségesek, elég, ha emailen vagy faxon keresztül elküldi hozzánk. Ezt követően az ügyintézést a lehető leggyorsabban és legkényelmesebben bonyolítjuk, hiszen mindent el tudunk intézni interneten és telefonon keresztül.