bankihitel.hu logó Gyorskölcsön banner
Hitelkalkulátor
Hitelkalkulátor
Gyorshitel ügyintézés
Autóhitelek szerződéskötési díj nélkül
Fiókkereső

Hajdúsámson

Titulus: Regionális autóhitel

Hajdúsámson Hajdú-Bihar megye keleti részén fekszik. Árpád-kori település, nevét a Váradi Regestrumban már 1213-ban megemlítik. A debreceni uradalomhoz tartozott a tizennegyedik században, majd három évtizeddel később megoszlott a bajomi és a diószegi uradalom között.

1876-ig Bihar megyéhez tartozott, amikor Hajdú megye részévé vált. 2004-ben kapott városi rangot. A város alapvetően mezőgazdasági település. Jelentős hagyományai vannak itt az állattartásnak és a kertkultúrának. A helyi földtulajdonosok főként juh, szarvasmarha és sertéstenyésztéssel foglalkoznak. Jelentős emlékek kerültek elő a bronzkorból, 1907-ben megtalálták a „hajdúsámsoni Kincs”-et, mely tizenkét harci baltából és kardból áll. Ezek jelenleg a Déri Múzeumban, Debrecenben vannak kiállítva. A megye egyik védett természeti értéke is itt található, az Emléktölgy. A régi mozi épületében, a Kályhamúzeumban látható Bardi János kályhagyűjtő öntöttvaskályha gyűjteménye.

AUTÓHITEL KALKULÁTOR »

Az autóhitel ügyintézés manapság már nagyon könnyen és gyorsan megoldható, függetlenül attól, hogy hol lakunk. Ha cégünket választja, akkor az sem gond, ha nem a fővárosban él, hanem például Hajdúsámsonon. Önnek nem kell személyesen eljönnie irodánkba, hiszen modern mobilbankár szolgáltatásunknak köszönhetően a szerződést mi visszük házhoz, oda, ahol Önnek a legkényelmesebb. Ha Ön autóhitelt, autólízinget vagy gyorskölcsönt szeretne, mi segítünk megtalálni a legkedvezőbb megoldást. Ha nincs ideje és gyors, kényelmes ügyintézést szeretne, akkor keressen fel minket és bízza ránk hitelének intézését. Első lépésként mindössze annyit kell tennie, hogy felveszi a kapcsolatot cégünkkel. Ezt legkönnyebben honlapunkon keresztül teheti meg. Kattintson az autóhitel kalkulátor linkre, töltse ki az ott található űrlapot és küldje vissza nekünk. Munkatársunk egy napon belül jelentkezni fog, hogy megbeszéljék a részleteket. A további ügyintézés gyorsan zajlik, hiszen mindent telefonon és interneten keresztül tudunk intézni. A hitelbírálathoz szükséges dokumentumokat pedig elküldheti emailben vagy faxon is.