bankihitel.hu logó Gyorshitel saját autóra
Hitelkalkulátor
Hitelkalkulátor
Gyorshitel ügyintézés
Autóhitelek szerződéskötési díj nélkül
Fiókkereső

Szolnok

Titulus: Regionális autóhitel

Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok székhelye, egyik legfontosabb átkelőhely a Tiszán. Ebben a térségben a legmagasabb a napsütéses órák száma. Élővizekben nagyon gazdag terület, természeti adottságok tekintetében kiemelkedő város.

A Tiszának nagyon fontos szerepe van a város életében. Nemcsak közlekedési útvonalat és védelmet, hanem megélheti forrást is jelent az ott lakóknak. A szabályozást követően pedig kiváló kajakos-, kenus- és horgászóhely lett. Szolnok egyik legjelentősebb természeti területe a Molnárfecsketelep. Egyik legszebb példája az épített környezet és a természet együttélésének. A belvárosi, régi építésű házak balkonjai alá fészkelő fecskéket a lakók nem zavarták el, fészkeiket nem verték le. A Ságvári Endre téren emléktáblát is kitettek a madarak védelmében. A Tiszavirágzás egy másik érdekes látványosság Szolnokon, mely a kérészek násztáncát jelenti. A kérész egy ősi eredetű rovar, melynek nagy része Nyugat-Európában már kihalt. A lárvák három-négy évig fejlődnek a víz felszíne alatt, majd a kifejlődést és párzást követően igen hamar elpusztulnak. Ezt az érdekes jelenséget sokáig csak a Tisza területén figyelték meg, manapság már a Rába folyónál is találkozhatunk vele.

AUTÓHITEL KALKULÁTOR »

Modern mobilbankár szolgáltatásunknak köszönhetően nem számít, ha Ön Szolnokon vagy környékén lakik és autóhitelt szeretne felvenni. Nálunk nem akadály a távolság, ügyfeleinknek nem kell órákat utaznia, ha autóhitelt, autólízinget vagy gyorskölcsönt szeretnének. A szerződést mi visszük házhoz, az Ön által megjelölt helyre, otthonába vagy akár munkahelyére. Ha nem elégedett jelenlegi hitelével és szeretné egy kedvezőbbre cserélni, akkor is forduljon hozzánk bizalommal, mi ebben is a segítségére leszünk. Első lépésként kattintson a honlapunkon található autóhitel kalkulátor linkre, töltse ki az ott található űrlapot és küldje vissza nekünk. A beérkezést követően munkatársunk egy napon belül felkeresi Önt és megbeszélhetik a részleteket. A dokumentumokat pedig, melyek a hitelbírálathoz szükségesek, elég, ha emailen vagy faxon keresztül elküldi hozzánk. Ezt követően az ügyintézést a lehető leggyorsabban és legkényelmesebben bonyolítjuk, hiszen mindent el tudunk intézni interneten és telefonon keresztül. Így Ön egy-két napon belül hozzájuthat a kívánt összeghez.