bankihitel.hu logó Gyorshitel saját autóra
Hitelkalkulátor
Hitelkalkulátor
Gyorshitel ügyintézés
Autóhitelek szerződéskötési díj nélkül
Fiókkereső

Hódmezővásárhely

Titulus: Regionális autóhitel

Hódmezővásárhely a Tiszántúlon található, a Maros-Körös közén. Hazánk második legnagyobb területű, Csongrád megye második legnagyobb népességű városa. Egyik legjelentősebb gazdasági, művészeti, oktatási és kulturális központ az Alföldön.

A terület már az őskor óta lakott, elődje a 14. században alakult ki. Fontos mezőgazdasági város volt, de a második világháború után az ipar is fejlődésnek indult ebben a térségben. 1950 és 1961 között Csongrád megye székhelye volt. Hódmezővásárhely az utóbbi évtizedekben fejlődésnek indult. 1997-ben megkapta - elsőként a magyar városok közül - az Európa-díj Becsületzászlaját. 2009-ben Az Év Települése lett és ugyanebben az évben megkapta „Az év honlapja” díjat is. 2010-ben Magyar Örökség díjat kapott. A környező településekkel összefogva, létrehozták a „Vásárhely és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulást”, mely főként az idegenforgalmat szeretné előtérbe helyezni. Turisztikai szempontból fontos a helyi strand és termálfürdő. Találhatók a városban továbbá múzeumok, művelődési központok és számos épület, amit az ide látogatóknak érdemes megnézniük.

AUTÓHITEL KALKULÁTOR »

Ha autóhitelt szeretne, de nem akar órákat utazni az ügyintézés miatt, akkor keressen fel minket. Akár Hódmezővásárhelyen lakik, Önnek akkor sem kell aggódnia a távolság miatt. Modern mobilbankár szolgáltatásunknak köszönhetően nem kell egy lépést sem tennie, hiszen mi visszük a szerződést Önhöz, otthonába vagy munkahelyére. Az ügyintézés többi részét pedig elintézzük telefonon vagy interneten keresztül. A szükséges dokumentumokat elküldheti nekünk emailben vagy faxon is. Segítünk megtalálni a legmegfelelőbb autóhitelt, autólízinget vagy gyorskölcsönt. Abban is rendelkezésére állunk, ha nem elégedett jelenlegi hitelével és szeretné azt egy kedvezőbbre cserélni. Első lépésként mindössze annyit kell tennie, hogy a honlapunkon található autóhitel kalkulátor linkre kattintva kitölti és visszaküldi az ott található igénylőlapot. Miután ez beérkezett, munkatársunk felkeresi Önt egy napon belül. Ha ajánlatunk megfelel Önnek, akkor a szerződést pár napon belül eljuttatjuk az Ön által megadott helyre.