bankihitel.hu logó Gyorskölcsön banner
Hitelkalkulátor
Hitelkalkulátor
Gyorshitel ügyintézés
Autóhitelek szerződéskötési díj nélkül
Fiókkereső

Autó hitel feltételek 2013-ban



Az alábbiakban tájékoztatást tudd kapni, hogy 2013-ban milyen feltételek mellett juthat hitelhez illetve lízinghez Magyarországon egy magánszemély vagy pedig társas vállalkozás. Felsorolásban megtalálja az egyes finanszírozási formákat, illetve feltételeiket, a futamidőt, önerőt illetően, valamint hogy milyen dokumentumok szükségesek a hitelbírálathoz. Első lépésként, miután eldöntötte, hogy gépjárművet szeretne vásárolni finanszírozással, azt kell eldönteni, hogy a két finanszírozási forma közül melyiket szeretné választani. Itt beszélhetünk tehát hitelről illetve lízingről. A legjelentősebb különbség a kettő között, hogy míg a hitel esetén a gépjármű azonnal az ön nevére kerül hitelfolyósításnál, úgy a lízing esetén a futamidő alatt a gépjármű a bank nevén lesz, és a futamidő végén vagy a hitel lejártakor, kerül át a nevünkre. Nem lehet teljes biztonsággal eldönteni, hogy melyik a jobb megoldás. Hiszen minden egyedi döntés alapján működik, ezért azt javaslom, keresse fel kollégánkat, ahol szakértő segít önnek eldönteni, hogy melyik forma az ideálisabb önnek. 2010 elején jelentősen megváltoztak az autóhitelezés feltételei, jelentősen szigorodtak. Ez egy úgynevezett megelőző intézkedésnek minősül az adósok védelme érdekében, nem pedig arról van szó, hogy a bankok szeretnének kevesebb ügyfelet maguknak. A szigorításokat a PSZÁF és a bankok azzal a céllal állították össze, hogy megelőzzék a tömeges hitel bedőléseket. A lényege ennek, hogy sokkal szigorúbban nézik a bírálatoknál azt a részt, hogy mekkora esély van rá, hogy a futamidő ideje alatt probléma mentesen tudja egy adott ügyfél majd fizetni a havi kötelezettségeket. Tehát megnézik a leendő ügyfelek jövedelmét, illetve havi már meg lévő kötelezettségeiket, és ez alapján csinálnak egy számítást, hogy mennyi az a havi összeg, amit a z ügyfél még biztonsággal tud vállalni. Ez természetesen a fogyasztok érdeke is, hogy abban az esetben, ha megváltozik a jövedelmi helyzete bármi okból kifolyólag, nem kerüljön hitel csapdába, és kerüljenek fel a KHR listára, mint rosszul fizető adósok. Ahogy kockázatosnak ítélik meg a bankok az adott ügyletet, jogukban áll elutasítani vagy plusz fedezetet bekérni, például kezes formájába.

2013-06-25