bankihitel.hu logó Gyorshitel saját autóra
Hitelkalkulátor
Hitelkalkulátor
Gyorshitel ügyintézés
Autóhitelek szerződéskötési díj nélkül
Fiókkereső

Az Autóhitel Portál célja



Az Autóhitel Portált azzal a céllal alapították, hogy a hitelt felvenni kívánó ügyfelek számára teljes körű, hitelügyintézéssel kapcsolatos szolgáltatást nyújtson, illetve segítsen megválaszolni a gépjármű-finanszírozás folyamata közben felmerülő kérdéseket. A cég munkatársai tisztában vannak vele, hogy a pénzügy és a hitelek világa egy átlagember számára sokszor bonyolult és nehezen átlátható, így mindig arra törekednek, hogy az ügyfeleknek világos és hiteles tájékoztatást nyújtsanak. A cégnél csak olyan szakemberek dolgoznak, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek a pénzügyeket illetően, illetve azon belül a hitelekkel kapcsolatosan. Folyamatos továbbképzésekkel gondoskodnak róla, hogy mindig tisztában legyenek az pénzvilág újdonságaival, különböző konstrukcióival, a szakmát érintő változásokkal. Az egyes kollégák egy-egy szakterülettel foglalkoznak behatóbban, így az ügyfél biztos lehet benne, hogy a vele kapcsolatban álló hiteltanácsadó valóban nagy jártassággal rendelkezik az adott kérdést illetően.

Kapcsolódó: Portál
2012-11-02